Az Óvodai nevelés országos alapprogramja nem tartalmazza a tehetség kifejezést, de a sajátos nevelési igény körébe sorolva megfogalmazásra került a feladat. A nevelés-oktatás középpontjában hosszú ideig a lemaradók felzárkóztatása állt a pedagógusok gyakorlatában, az értékrendben a fejlesztés kapott prioritást. Az óvodapedagógiai gyakorlat sajátosságaiból adódóan a tehetséggondozás bizonyos elemei, feltételei jelen vannak az óvodai életben.
Megjelent/Írta: Fejlődés és fejlesztés az óvodában
A kreatív önkifejezés lehetősége, a művészeti tevékenység gyakorlásának gazdag színterei, az egyéni differenciálás, változatos tevékenységek, érdeklődés alapján történő tevékenységválasztás vagy a gazdag élményszerző programok folyamatosan jelen vannak az óvodai mindennapokban, és ezzel megteremtik a lehetőségét annak, hogy a tehetséges gyermekek is kibontakozhassanak. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy rendelkezünk a tehetséggondozás átfogó, kidolgozott módszertanával a korai életszakasz vonatkozásában. ATehetségpontként regisztrált óvodák innovációi, az e témával foglalkozó pályázati programok gazdag tapasztalatai azonban jelentős támpontokat adhatnak az érdeklődőknek. Ma azt láthatjuk, hogy ahány tehetséggondozó óvoda, annyiféle gyakorlati, szervezeti megoldás létezik, és ez így van jól, mert a sokszínűség a dolog természetéből fakad.
Mit is jelent(het) a tehetség fogalma az óvodában?
A jó óvodai gyakorlatokra, az idősebb korosztályt célzó hazai és külföldi tehetséggondozó programokra, a korai tehetséggondozással foglalkozó szakirodalmakra támaszkodva válaszolhatjuk meg az alábbi kérdéseket:
Tapasztalhatjuk, hogy csaknem mindenki mást gondol a tehetségről, arról, hogy milyen a tehetséges gyermek, mert a tehetség egyedi, változatos formában megjelenő, nehezen körülírható, megfogalmazható, relatív fogalom. Mondhatjuk-e egy 3-4-5-6-7 éves gyermekre, hogy tehetséges? Jó választ a szakemberek tehetségfogalmából kiindulva adhatunk.
A tehetséget leíró elméletekből többet is számon tart a szakirodalom, napjainkban a legáltalánosabban a Renzulli-féle elmélet az elfogadott. Ez a modell négy összetevőjétemeli ki a tehetségnek:
- átlag feletti általános képességek,
- átlagot meghaladó speciális képességek,
- kreativitás,
- a feladat iránti elkötelezettség.
Az átlag feletti általános képességek közé tartozik például a magas szintű elvont gondolkodás, fejlett anyanyelvi képességek, jó memória, hatékony információfeldolgozási stratégiák. A speciális képességek adják meg a jellegzetességét a tehetségnek.
Ezekből rendkívül sokféle van, és az általánosan elfogadott Gardner-féle csoportosítás alapján hétféle speciális képességcsoport különíthető el:
- nyelvi,
- zenei,
- matematikai-logikai,
- vizuális-téri,
- testi-mozgásos,
- szociális-interperszonális,
- intraperszonális.
Ezek a speciális tehetségfejlesztéshez kiindulási alapként szolgálnak.
A kreativitás is több elemből épül fel:
- problémaérzékenység,
- a problémák újradefiniálása,
- a gondolkodási műveletek hatékony alkalmazása,
- a gondolkodás rugalmassága,
- eredetiség.
Ez az összetevő is meghatározó a tehetség funkcionálásában, hiszen a tehetségre egyebek között éppen az a jellemző, hogy problémahelyzetekben új megoldásokat talál, s ez kreatív képességek nélkül elképzelhetetlen.
A feladat iránti elkötelezettség olyan személyiségtényezőket foglal magába, amelyek amagas szintű teljesítményhez az energiát biztosítják:
- érdeklődés,
- versenyszellem,
- kitartás,
- emocionális stabilitás.
Az előzőekben ismertetett általános és speciális képességek bármilyen magas szintre is fejlődhetnek, e háttértényezők kellő fejlettsége nélkül nem jöhet létre magas szintű teljesítmény.
Tehetségesnek tehát azok tekinthetők, akik – a négy fenti összetevő ötvözeteként értelmezett – kiváló adottságaik alapján magas szintű teljesítményre képesek az élet bármely tevékenységi területén.
Figyelem! Az előzőekben leírt tehetség-összetevőket az egyén nem készen kapja, mert az öröklődés ebben nem kizárólagos faktor, és a hosszas fejlesztőmunka eredményeként számottevően tovább formálódhatnak, fejlődhetnek az élet során.
E fejlődési folyamatban a család, az óvoda, iskola, a társak és a társadalom többi szereplőjének a befolyása meghatározó jelentőségű. E sokrétű kölcsönhatásokat írják le a Gagné-, a Renzulli–Mönks- vagy a Czeizel-féle modellek.
A kisgyermekkor a személyiség és képesség fejlődés intenzív szakasza. A tehetség összetevőit és az óvodáskor jellemzőit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a tehetség fogalma ebben az életkorban még a potenciál, a lehetőség értelmében jelenik meg. Kiteljesedése, kibontakozása csak több évvel később várható. Az óvodás gyermekek vonatkozásábantehetségígéretről, tehetséggyanúról, tehetségcsíráról, tehetségre utaló jegyekről beszélhetünk.
Bizonyos kiemelkedő speciális képességek természetesen már óvodáskorban megjelenhetnek, például a zene, matematika, vizuális, mozgás területeken. A fejlesztőmunkának egyik kritikus pontja, hogy milyen életkorban kezdjük el a speciális tehetségfejlesztést. Az is gondot okozhat, ha túl korán kezdjük ezt a munkát, de az is, ha elszalasztjuk a szenzitív korszakot a speciális képességterületeken.
Ha túl korán jelentjük ki egy gyermekről, hogy valamely speciális területen kiemelkedő képességei vannak, könnyen megeshet, hogy elvágjuk előle az egyéb területek megismerésének lehetőségét, vagy a környezeti elvárások miatt idő előtt nagy nyomásnak, érzelmi túlterhelésnek lesz kitéve.
Ugyanakkor a tehetség hosszú távú nevelése szempontjából rendkívül fontos a kora gyermekkori fejlesztés. Ezért általánosságban azt fogalmazhatjuk meg, hogy a kisgyermekek gondozásának legfőbb célja az egyes gyermekek kiemelkedő képességeinek felismerése, kibontakozási feltételeinek megteremtése.
Javaslatunk a nevelőtestületek számára: A tehetséggondozás bevezetésének első lépése a nevelőtestület tehetségről alkotott tudásának egyeztetése. Szülessen közmegegyezés arról, kit nevezünk tehetségnek. Kerüljön kiválasztásra egy tehetségdefiníció, amelyre az intézményi tehetséggondozó rendszer épül.
A témáról bővebben az Óvónők Extra aloldalon olvashat
