A Herman Ottó-emlékév keretében mutatják be kedden a budapesti Baár-Madas Gimnáziumban a természettudósról elnevezett vándortanösvényt, amely a magyar polihisztor életpályájának, tudományos kalandozásainak egy-egy állomását mutatja be a gyerekek nyelvére lefordítva, “hordozható” változatban.

A tanösvény az óvodástól egészen a középiskolás korú gyermekekig minden korosztály számára élvezhető és befogadható formában készült és hét információs plakát, valamint néhány asztalon elhelyezhető mennyiségű eszköz és a hozzájuk kapcsolódó leírás segítségével mutatja be a polihisztor életét és munkásságát. A tanösvényhez tartozik egy részletes tanári kézikönyv is, amely tartalmazza a használati utasítást és a szakmai háttérinformációkat – közölte az esemény kommunikációjával megbízott iroda az MTI-vel.

A szakemberek úgy állították össze a tanösvényt, hogy az a lehető legtöbb óvodába, iskolába, múzeumba, oktatóközpontba, művelődési házba és más közösségi intézménybe is eljuthasson. A keddi programban az emlékévhez kapcsolódva megkoszorúzzák a budapesti Herman Ottó úton található emléktáblát, majd a Baár-Madas Gimnáziumban diákok részvételével mutatják be a tanösvényt az érdeklődők számára. A Herman Ottó-emlékévet a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI), a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyi háttérintézménye szervezi azzal a céllal, hogy kulturális programok, tematikus kiállítások és előadások segítségével mutassa be a 100 éve elhunyt természettudós, néprajzkutató, politikus, író munkásságát és életét.

[product id=”336″ sku=””]

Kategória: Hírek