A régi időkben a gyertya nélkülözhetetlen fényforrás volt az emberek számára. Mára leginkább a lakásunk dekorálására és hangulatkeltéshez használjuk. Manapság akár saját magunk is készíthetünk különböző méretű, színű és formájú gyertyákat.

Többféle alapanyagból készülhet, színezhetjük és illatosíthatjuk is őket. Sőt, többféle technikával díszíthetjük akár kívül, akár belül. Elkészítése igen egyszerű. A két legnépszerűbb fajta a viasz és a zselégyertya.

A gyertyaöntéshez az alapanyagokon kívül szükségünk van egy edényre, amiben vizet melegítünk, valamint egy olyan kisebb edényre, amelyben a gyertya alapanyagát tudjuk felolvasztani. A legjobb egy csőrős edény, amelyből könnyedén ki tudjuk önteni a felolvadt alapanyagot. Nyílt láng felett soha ne olvasszunk! A felolvasztott alapanyagot pedig gyertyaöntő formába öntjük. Ezt helyettesíthetjük pl.: tejes dobozzal, joghurtos dobozzal stb… A meggyújtott gyertyát soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!

Kétszínű gyertya viaszdíszítéssel

Kellékek: 25 dkg kék gyertyaviasz, 25 dkg piros gyertyaviasz, kevés maradék gyertya, fekete zsírkréta, 25 cm hosszú kanóc, fémtalp kanóchoz, kiürült tejes doboz, tengerész mintás gipszkiöntőforma

Egy edénybe tegyünk fel vizet forrni. Közben egy másik edényt helyezzünk a vízbe, melybe a kék gyertyaviaszt tegyük. Míg a víz melegszik, addig a viasz is elkezd olvadni. Míg teljesen el nem olvad, addig készítsük el a talpas kanócot.

A talpas kanócot házilag is elkészíthetjük. Ha teamécsest elégettünk, akkor a fém talpát ne dobjuk ki. A fémen lévő lukat, kicsit tágítsuk ki. A méterben kapható kanócból vágjunk le egy 25 cm-es darabot. Az egyik végét mártsuk bele az olvadó viaszba, majd a fémtalpon húzzuk át, majd a fémet szorítsuk fogóval össze. A talpnál megfogva, a kanócot néhány pillanatra mártsuk bele az olvadó viaszba, majd vegyük ki, és hagyjuk megdermedni.

gyertya2.jpg gyetya3.jpggyetya4.jpg

Egy kiürült tejesdobozt mossunk ki, majd a tetejét vágjuk le. Egy két szembelévő oldal tetejéhez készítsünk rá egy-egy lukat, ollóval, vagy irodai lukasztóval. A talpas kanóc aljára tegyünk egy csepp ragasztópisztolyból nyomott ragasztót, majd gyorsan helyezzük a doboz aljának közepébe. A ragasztó helyett viaszba is márthatjuk, de előfordulhat, hogy öntésnél elválik az aljától a kanóc.

A doboz tetején lévő lukba tegyünk hurkapálcikát, majd a kanóc végét erre tekerjük rá. Így az öntésnél és utána is stabilan fog állni a kanóc.

Közben a kék viasz is biztosan elolvadt. Az olvadt viaszt öntsük a dobozba. Tegyük félre sima egyenes felületre, és hagyjuk megdermedni. Ez akár 10-12 órát is eltarthat.

Ha a kék viasz megdermedt, ugyanilyen módon készítsük el a piros viaszt is, majd öntsük rá a kék viaszra. Mivel mindkét színből ugyanannyi mennyiséget használtunk, a két gyertyarész pontosan egyforma méretű lesz. Ismét tegyük félre a gyertyát, míg teljesen meg nem dermed.

Közben készítsük el a díszítést a gyertyához. Kevés mennyiségű, bármilyen színű maradék viaszt olvasszunk fel. Az olvadó viaszba tegyünk kis darab fekete zsírkrétadarabot, majd ha felovadt, hurkapálcikával keverjük össze. Ha nem elég fekete, akkor tegyünk bele még zsírkrétát. Egy tengerészmintás gipszkiöntő formába öntsük bele a viaszt, de a pereménél ne öntsük tovább. Hagyjuk megdermedni.

Mikor a fekete és a piros viasz is megdermedt, a dobozt tépjük le a gyertyáról. A kanócot vágjuk rövidre, majd tegyük a díszt a gyertya egyik oldalának a közepére. A fekete díszt, ha a teteje kicsit beesett volna, csiszolópapíron csiszoljuk meg. Az edényt, amiben a viaszt olvasztottuk, melegítsük fel, majd a meleg edény aljához egy pár pillanatra tegyük a dísz hátulját. Míg meleg és kicsit olvadt, gyorsan nyomjuk a gyertya oldalához.

gyertya5.jpg gyertya6.jpggyertya7.jpg

Ötlet
Maradék gyertyákat is felolvaszthatunk, majd újraönthetjük. Fehér viaszból is elkészíthetjük a gyertyát. A felolvasztott viaszba tehetünk színes zsírkrétát, várjuk meg míg elolvad benne, majd hurkapálcikával keverjük el.

gyertya8.jpggyertya9.jpg

Hiba
Mivel a tejesdoboz oldalai és alja egyenetlenek, így a gyertya sem lesz tökéletes, egyenes oldalú.
A gyertya dermedés közben zsugorodik, ezért a teteje közepe beesik, ezt akkor kerülhetjük el, ha öntés előtt a doboz alja közepébe kis lukat készítünk, majd ezen áthúzzuk a kanócot. A lukat a kanóc körül ragasztópisztolyból nyomott ragasztóval betömjük. A későbbiekben a fentebb leírt módon készítjük el. Hobbiboltokban vásárolhatunk ilyen öntőformákat.