Az óvodák általában négy-öt hetes nyári szünetet tartanak, ilyenkor nem fogadnak gyereket, nagy gondot okozva ezzel a kisgyermekes szülőknek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azonban alapesetben nem szabad nyári szünetet elrendelni, csak az épület teljes felújítása esetén, és akkor is biztosítani kell máshol a gyermekek ellátását. A bölcsődékben más a helyzet.

Nemcsak az lehet jogsértő, ha a gyeden, gyesen lévő anyukákat arra kérik az óvodában, hogy vigyék haza a gyerekeket délben, illetve nyáron egyáltalán ne hordják őket az intézménybe, ha az édesanya úgyis otthon van, hanem az óvodában elrendelt, minden gyermeket egyaránt érintő, általában négy-öt hetes nyári szünet is.

Az óvodák általában július–augusztusban zárnak be, ilyenkor egyáltalán nem fogadnak gyermeket. Lapunknak több szülő is arra panaszkodott, hogy az óvoda ezzel megoldhatatlan feladat elé állítja őket, hiszen a szülők és sok esetben a nagyszülők is dolgoznak.

Egy óvodás gyerek állandó felügyeletet igényel, ráadásul a táborok sem jelenthetnek megoldást, hiszen azok túlnyomó többsége csak iskolásokat fogad. A panaszosok szerint az intézmények általában felújításra hivatkoznak, de ennek gyakorta nyomát sem látják az épületen. Persze többször valóban renoválás miatt tartanak szünetet, ilyenkor azonban általában egész nyárra bezár az óvoda.

A szülők egy része szerint egyáltalán nem tájékoztatták őket arról, hova vihetnék a zárva tartás idejére a gyerekeket, ahol pedig mégis megadták egy másik óvoda címét, ott igyekeztek lebeszélni őket az ellátás igénybevételéről, mondván, hogy a túlzsúfoltság kellemetlen lenne a gyereknek.

Lapunk megkérdezte a szaktárcát, hogy milyen esetekben rendelhetnek el nyári szünetet a bölcsődék és az óvodák, egyáltalán megtehetik-e, hogy négy-öt hétig egyetlen gyermeket se fogadjanak. Az állásfoglalás szerint az óvodai ellátásnak egész nyáron folyamatosnak kell lennie, csak az önkormányzat dönthet arról, hogy a felújítás idejére bezár-e egy intézményt, de ebben az esetben is gondoskodnia kell a gyermekek nappali ellátásáról másik óvodában vagy épületben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelési államtitkársága leszögezte: a hatályos jogszabályok szerint az óvodai nevelési év szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart, és nem korlátozható sem helyi rendelettel, sem közjogi szervezetszabályozó eszközzel. Hozzátették: az óvodai nevelés megszervezése a helyi önkormányzatok kötelező feladata, az óvodai nevelést az arra jogosult gyermekek részére folyamatosan kell biztosítani. Ha az óvodában tervezett nyári felújítások az egész óvodaépületre kiterjednek, és az intézmény részleges működtetése sem oldható meg, akkor az önkormányzatnak kell eldöntenie, hogy miként szervezi meg az ellátást igénylő gyermekek megnyugtató elhelyezését.

További részletek a pénteki Magyar Nemzetben![product id=”312″ sku=””]