Madár- és lombkorona-megfigyelő tornyot épít a Bükki Nemzeti Park (BNP) a Heves megyei Felsőtárkányban, az intézmény Nyugati Látogató Központjának területén.

A beruházástól azt várják, hogy 60 százalékkal, a jelenlegi évi 1300-ról 2000-re nő azoknak a száma, akik részt vesznek a BNP erdei iskolai programjában. A közel 60 millió forint értékű fejlesztést, amelynek megvalósítását teljes egészében az Új Széchenyi Terv pályázati forrásából finanszírozzák, a tervek szerint 2015 februárjában adják át. Az igazgatóhelyettes szerint a BNP olyan folyamatosan működő, fenntartható, élménypedagógián alapuló erdei iskolát kíván működtetni, amely eleget tesz a környezeti nevelés modern követelményeinek. A madár- és lombkorona-megfigyelő tornyon túl, a program keretében az erdei iskola működését segítő oktatási eszközöket is beszereznek, illetve lehetőség nyílik oktatási segédanyagok elkészítésére is – közölte Dudás György.

[product id=”338″ sku=””]