A hátrányos helyzetű sarkadi tankerületből öt héten át mintegy ötszáz, halmozottan hátrányos helyzetű iskolás vehet részt heti ötszáz forintért nyári napközis táborban – tájékoztatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sarkadi tankerületének igazgatója.

Tóth Edit kiemelte: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet program keretében az idén először írt ki pályázatot a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működő általános iskolák részére kedvezményes táboroztatásra. A sarkadi tankerület a támogatásból 2014-ben öt héten át Sarkad, Kötegyán, Okány és Sarkadkeresztúr általános iskoláiban üzemeltet nyári tábort. A tankerület gyermekenként heti 13 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Erzsébet program pályázatán, ehhez a szülők jelképes összeggel, ötszáz forinttal járulnak hozzá.

Az igazgató elmondta: a tanulók egy héten át napi négyszeri étkeztetést kapnak, és számos foglalkozás várja őket. Kipróbálhatják a népi mesterségeket, a fafaragást, a kézi szövést, a fazekasságot, és szerveznek nekik egész napos kirándulást a Körös-Maros Nemzeti Parkba is. Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a tankerületben az általános iskolások negyven százaléka halmozottan hátrányos helyzetű, ők rendszeres gyermekvédelmi ellátásban részesülnek. A sarkadi tankerülethez tartozik a méhkeréki román nemzetiségű általános iskola, ahol román és magyar nyelven folyik az oktatás.

[product id=”346″ sku=””]

Kategória: Hírek