A RAABE Kiadó már eddig is sokfajta kiadvánnyal segítette az óvónők pedagógiai munkáját. Idén ősszel jelent meg a „Tanulj játszva Zoknival, a kis hollóval!” című képességfejlesztő sorozat első három foglalkoztatófüzete, mely a nagycsoportos óvodások iskolára való felkészítését segíti. A kiadó ügyvezetőjével, Szaniszló Szilviával beszélgettünk az új sorozatról.

Milyen céllal jelentették meg a Zokni-sorozatot? Kiknek szánták?
Óvodai kiadványaink révén állandó és aktív kapcsolatban vagyunk az óvodapedagógusokkal. Újra és újra visszatérő kérdés, mit adhat az óvónő a nagycsoportos gyermek kezébe, amellyel játékosan, ugyanakkor tudatosan segíti az iskola-előkészítést. Különösen igaz ez, ha az 5-7 éves gyermeknél valamelyik részképesség fejlettségében elmaradás mutatkozik. Ilyenkor az is rendkívül fontos, hogy a szülő figyelmét felhívják, ugyanakkor használható anyaggal segítség az otthoni fejlesztést. Az óvónő szakértő, ám a szülő laikus, ha bármilyen probléma van, megijed és tanácstalan.

Ezek szerint a kiadvány nem is óvónőknek, hanem az óvódás gyerekek szüleinek szól?
Is-is. Az óvónő számára is segítség, hiszen az egyes füzetek tematikus számok, célzottan koncentrálnak egy-egy tanulási területre (pl. Számok és mennyiségek, Íráskészség).A füzetekkel az óvodai csoportban is dolgozhatnak, ugyanakkor a laikus szülő számára is egyértelmű: úgy adhatja a gyerek kezébe, hogy tudja, a gyerek mely képességeit fejleszti vele. A feladatok leírása egyértelmű és könnyen érthető, a szülő biztonsággal nyúlhat bármelyikhez.

 

hollo.jpg

Mit kell még tudni az egyes füzetekről?
Egy-egy témakörhöz rendelve kombinált feladatokat találnak a gyerekek: színezés, átrajzolás, vágás, ragasztás. A feladatábrázolások színesek és nagyméretűek – az óvodákban elterjedt egyéb kiadványokkal ellentétben a Zokni A/4-es méretű. A füzetek jó minőségűek: vastag a papír, amit nem üt át a gyerek ceruzája, amin nem látszik át a filctollas rajzolás sem, nem gyűrődik, ha ír rá. 

A füzet végén lévő oklevél is motiválja a gyerekeket, hozzájárul ahhoz, hogy még több sikerélményük legyen. Tudatos pedagógiai munka előzte meg a kiadást, ugyanakkor minden feladatnál fontos szempont volt, hogy szórakoztasson is. Innen a szlogenünk is: „Tanulj játszva Zoknival, a kis hollóval!” 

Honnan jött a kis holló figurája?
Régóta álmunk volt egy foglalkoztatófüzet-sorozat elindítása, a Zokni figura szerzői jogaival pedig testvérvállalatunk, a német Esslinger Kiadó rendelkezik. Így nem volt más dolgunk, mint összekapcsolni a kettőt. Zokni, a kis holló nagyon szerethető, a gyerekek könnyen azonosulhatnak vele, motiválja is őket. Tapasztalataink szerint lelkesen követik a kis holló instrukcióit és kalandjait, értik és szívesen végzik a feladatokat, és alig várják a kis holló csipkelődő, vidám megjegyzéseit. Az egyéb grafikák barátságosak, igényesen megrajzolt figurák.

 zokni_fuzetekkel.jpg Összesen hány kiadványt terveznek a sorozatban?
Ősszel jelent meg az első három füzet, decemberben kerül az óvodákba a következő két füzet, amelyhez egy karácsonyi matricás füzet is tartozik, összesen 75 matricával.2010-ben még további három, iskola-előkészítéssel foglalkozó füzet jelenik meg.

 


Az érdeklődő óvónők, szülők honnan tájékozódhatnak a kiadványról?
Az óvónők itt, a honlapon, illetve a kiadó oldalán (www.raabe.hu) kaphatnak információkat, a szülőket pedig arra biztatjuk, hogy bártan forduljanak az óvónőkhöz. 


Informció
Ha szeretne tagja lenni a terjesztői csapatnak, kattintson ide!