A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint minden pedagógusnak részesülnie kell az életpályamodellhez kapcsolódó szeptemberi bérrendezésből.

Mendrey László, a szervezet elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: azt várják, hogy szombaton végre felszáll a füst, és választ kapnak a modell konkrét felelősét és a konkrét összeget érintő kérdéseikre. A szakszervezeti vezető kifogásolta, hogy egyre csökken a bérrendezésre szánt keret, előbb 70 milliárdot, aztán 60,5 milliárd forintot lehetett hallani, s most legújabban már csak 30-40 milliárdot 2013-ra vonatkozóan. Ez az összeg ráadásul még mindig nem szerepel a büdzsében – mutatott rá. Ez nem a kormány adománya, kegye, hanem társadalmi erőfeszítés eredménye, ez jár a pedagógusoknak – mondta az érdekvédő. Mendrey László elfogadhatatlannak tart bármilyen megosztást, differenciálást a pedagógusok körében, és leszögezte: nem hagyható ki senki a bérrendezésből. Feltette a kérdést, hány pedagógussal számolnak valójában. Elég a ködös ígéretekből – jelentette ki, hangsúlyozva: konkrét összeget, létszámot és beazonosítható felelőst akarnak. Kitért a parlamentben a héten elfogadott, oktatási salátatörvényben szereplő szakszolgálatokra is. Felidézte: eddig törvényben rögzítették, hogy a speciális nevelési igényű gyermekek ellátásához pedagógiai szakszolgálatot kell működtetni. A mostani módosítással ez kikerül a törvényből és költségvetési tétellé változik, azaz minden évben meghatározzák majd, hány ilyen pedagógusra van szükség. A szülők számára komoly dilemmát okozhat, ha egyik évben megkapja a gyermek ezt a típusú ellátást, a következőben pedig gazdasági okokra hivatkozva nem – jegyezte meg. 

Mendrey László szerint kérdés, mi a valódi célja, miért kell létrehozni a nemzeti pedagóguskart, valódi igény a pedagógusok részéről ugyanis nem támasztja alá. A kar működését az oktatásért felelős miniszter felügyeli, vezetőjét ő nevezi ki, és olyan joggal is rendelkezik, hogy a kar általa törvénysértőnek vélt rendelkezéseit megsemmisítse. Ezután lehet esetleg bírósághoz fordulni. A PDSZ szerint a diszkrimináció tilalmát sérti, hogy a pedagógusok egy része automatikusan taggá válik, míg a rendelkezés az alapítványi, a magán- és az egyházi iskolákban dolgozó pedagógusokra nem vonatkozik. Ez ügyben mindenképpen megkeresik az ombudsmant. Hogy ezt a Pedagógusok Szakszervezetével közösen teszik-e, arról a hétvégén, a társszervezet kongresszusán születhet döntés – jelezte. Szerinte ez alkotmányossági kérdést is felvet. Bírálta a jövőben létrehozandó etikai kódexet is.