Még nem zárult le az uniós engedélyezési eljárás, így január elsejével nem lépett hatályba a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelettervezet. Az új rendelet szeptembertől lehet hatályos – közölte az egészségügyi államtitkárság.

Így – mint kiemelték – az iskolai menzákon a napokban felszolgált ebéd egyelőre nem a jogszabálynak való megfelelés eredménye, a közétkeztetésben számos helyen még ugyanolyan étel kerül az asztalra, mint tavaly. “Az ágazat célja éppen az, hogy a sajtóban a napokban megjelent negatív példák a jövőben ne fordulhassanak elő” – hangsúlyozta az államtitkárság, hozzátéve: ezen a “jogosan kritizált állapoton” fog változtatni a tervezet elfogadása és életbe lépése. 

Az államtitkárság közleményében kiemelte, hogy a jogszabály-módosítást hosszas szakmai előkészítő munka előzte meg. A rendelettervezetet az Európai Bizottság számára bejelentették. A véleményezési időszak legkevesebb három hónap, amely a tagállamok esetleges észrevételeitől függően legfeljebb hat hónap lehet. A rendelet megjelenése ezt követően várható, a tervezett hatályba lépés szeptember elseje – írta az egészségügyi államtitkárság. A közétkeztetésben 1,2 millió gyermek vesz részt a bölcsődétől a középiskoláig, ezen kívül ebbe a kategóriába tartozik a kórházi étkeztetés, a szociális intézményekben élők és az egész napos szociális ellátásban részesülők, valamint az állami, önkormányzati táborokban pihenők étkezése is. 

Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgató-főorvosa az MTI-nek december elején adott interjújában elmondta: a közétkeztetés átalakításánál elsősorban az egészségügyi érdekeket kell figyelembe venni, hiszen a betegségek kialakulása szorosan összefügg a táplálkozással. A szakember reményét fejezte ki, hogy az OÉTI által kidolgozott közétkeztetési rendelettervezet minél előbb életbe lép. Ugyanis mint kiemelte: ajánlások már most is vannak, de ezt a közétkeztetésben résztvevők egy része nem tartja magára nézve kötelezőnek.[product id=”334″ sku=””]