Tűzvédelmi nevelés az óvodában

A Tűzvédelmi törvény különös feladatokat ír elő mindannyiunk számára, amely természetesen érinti az óvodákat, az ott dolgozó pedagógusokat és a gyerekeket is. Az alábbi cikkben Sáfrány Péter tűzoltó foglalja össze a szükséges ismereteket.

Az 1996-ban megjelent Tűzvédelmi törvény különös feladatokat ír elő mindannyiunk számára:

15. § (1) A magánszemélyeknek meg kell ismerniük és meg kell tartaniuk, illetőleg meg kell tartatniuk a tulajdonukban, használatukban levő épületek, lakások, járművek,gépek, berendezések, eszközök és anyagok használatára és működtetésére vonatkozó tűzmegelőzési szabályokat.

16. § A magánszemélyeknek meg kell ismerniük a tűzesetek és a műszaki mentést igénylő balesetek, káresetek jelzésével, továbbá a tűz oltásával és a műszaki mentéssel kapcsolatos kötelezettségeiket.

17. § A magánszemélyek kötelesek gondoskodni arról, hogy a nevelésük, felügyeletük alatt álló személyek a 15. § (1) bekezdésében foglalt ismereteket megszerezzék és tevékenységük során ne okozzanak tüzet vagy közvetlen tűzveszélyt.

Hogyan teljesíthetők a fenti feladatok?

Nehéz, bonyolult mindennapi életünk tele van olyan tárgyakkal, amelyek veszélyesek vagy törékenyek. Hogyan akadályozzuk meg, hogy a kisgyermekünk gyufát gyújtson meg, cigarettacsikket rágjon vagy éppen egy üvegtárggyal hasra essen? Valószínűleg sehogy.

Óvintézkedéseket lehet tenni, a veszélyesnek látszó tárgyakat elrakhatjuk az útból, de még így is marad elég kockázat, amit nem lehet kiküszöbölni. Szegényes és természetellenes lenne az életünk, ha mindent eldugnánk, ami nem való a kisgyerek kezébe.

Az óvodában télen a legnagyobb élményt a karácsonyi készülődés, a fenyőfa díszítése okozza, de a gyerekek számára izgalmas az ajándékok csomagolása is. Papírból díszeket készítenek, elhelyezik azokat a fán. Megfigyelik, hogy az óvónő hogyan helyezi el a gyertyákat, esetleg a csillagszórókat. Ebben – főképp a díszek akasztásában! – segíthetnek a nagyobb gyerekek, de a gyújtást nem engedheti át a gyerekeknek az óvónő.

Tehát inkább csak adogatnak és megfigyelnek.

Otthon Ön mérlegelheti, döntheti el, hogy gyújthat-e gyufát, öngyújtót 4-5 éves kisgyermeke. Családi ünnepeken az ünnepi hangulathoz, a szépen megterített asztalhoz, a tortához, a karácsonyfához, az adventi koszorúhoz elengedhetetlen a gyertya, a csillagszóró.

Nincs hely fölsorolni azokat az alkalmakat, amikor a családok gyertyát, mécsest gyújtanak, gyertyatartót állítanak. Nemcsak a gyertya és a csillagszóró biztonságos elhelyezésénél kell odafigyelni, hanem a fenyőfáénál is. Nem beszélve a lampionokról, kerti fáklyákról.

Hová tegyük a karácsonyfát, hová az asztali díszt, hogy ne okozzon tűzveszélyt, és közben enni és mozogni lehessen mellette?

Gondolja csak végig azokat az alkalmakat és családi eseményeket, amikor valamit meggyújtanak a gyerek szeme láttára! Mely tárgyakat használnak eközben? Melyek kerülhetnek, illetve melyeknek szabad kerülniük ezek közül a bölcsődés-óvodás gyermeke szájába, keze ügyébe?

Tehát melyek ezek közül a “gyerekbiztos” tárgyak?

Az életkor haladtával bizonyos fejlődést lehet tapasztalni ezen a tüzes területen is.

3-4 éves gyerek figyeli a nagyobbakat és a felnőtteket ünnepi készülődés idején, nézegeti, ahogyan a tortagyertyát, a karácsonyi gyertyát, a csillagszórót elhelyezik. Szívesen segít, a tárgyakat adogatja, ha erre kap lehetőséget, ha Ön megengedi neki. Temetői megemlékezéskor figyeli, ahogyan a mécsest lerakják, azt is látja, ha száraz koszorú mellé helyezünk égő gyertyát. Templomi adományozásnál a szeme előtt játszódik le a gyertya, a mécses gyújtása, elhelyezése. Kívánatos, hogy a szülő a kezébe adja a mécseseket, amit kezébe vett, miközben az egyházi adományt odateszi. A hétköznapi-mindennapi tevékenységeket megfigyelve látja a gyermekünk, ahogyan a petróleum- és viharlámpát elhelyezzük, akaratlanul látja-tanulja azt, ahogyan a tárgyakat használjuk, látens tanulással átveszi annak körültekintő vagy kevésbé figyelmes módját.

4-5 éves képes elfújni a lángot. Segít(het) a gyertyák, a csillagszórók esztétikus és biztonságos elhelyezésekor, a torta és a fenyő feldíszítésében, majd az ünnepi alkalmak befejezésekor az összeszedésben és elrakásban. Néhány gyerek ekkorra már segít a mécses elhelyezésében a sírokon, tapasztalja a szél és eső kedvezőtlen hatását a lángra, szívesen szúrkál gyertyákat a földbe a sírok körül és más helyeken. Segítségünkkel megérti, hogy mi számít ilyenkor tűzveszélyesnek. Vagy segít a mécspoharak összeszedésében a sírok letisztításakor. Örömmel viszi a közeli hulladéktárolóba az elszáradt virágokat, koszorúkat, kiégett mécseket. Esetleg alkalma nyílhat megfigyelni az elkészült mécspohár kiszedését a kerámiák kiégetésekor az óvoda udvarán, ha építettek ott égető kemencét.

Az 5-7 éves gyermek állandó felügyelet mellett – kis nevelői és szülői segítséggel – képes a tortagyertyát, a karácsonyi gyertyát és a csillagszórót elhelyezni, rögzíteni ünnepi készülődés idején. Ugyancsak képes a mécses biztonságos elhelyezésére, például a sírokon a temetőben. (De a gyertya rögzítésére csöpögtetéssel csak 9-10 évesen képes, némi gyakorlás után.)

A különféle ünnepi és mindennapi alkalmakon alapvető tűzhasználati szabályok rögzül(het)nek gyermekeinkben: például nem szabad a lánghoz közel hajolni, veszélyes a lángba belenyúlni, vagy a használt – de néha izzó – gyufaszálat tilos gyúlékony anyag közelébe tenni, magyarán tilos a szemetesbe dobni. Vásárlás, külföld utazás idején találkozhatunk karácsonyfa-alakú függőcímkékkel, melyeken tűzvédelmi szabályokat olvashatunk angolul, spanyolul: “Ne tedd a gyertyát az ág alá! Ne hajolj a láng fölé!”

Ehhez hasonló függőcímkéket – gyermekeivel közösen – bármelyik szülő vagy óvónő készíthet.

Dr. Páli Judit pedagógiai szakpszichológus elmélyülten foglalkozott – többek között – a komplex prevencióval az óvodai fejlesztésben, korai fejlesztésben: “… a prevenció, a tűzmegelőzés leghatékonyabb tartalékai a nevelésben vannak… A nagy kérdés, hogy mikor kaphat a kisgyerek gyufát a kezébe. Nem azért, mert arra a nagyon egyszerű műveletre nem lenne képes, hogy végighúzza a gyufaszálat a doboz oldalán, hanem azért, mert nem gondolkodik előre. Amikor számára váratlan esemény történik, nem tud okosan dönteni. Elsősorban ijedséggel reagál és nem a lehetőségeinek megfelelően. Hogyan tanulja meg egy gyerek a tűz használatát, kezelésének módját, a megelőzés eszközeit, vagy a menekülés optimális stratégiáit? Csak és kizárólag úgy, hogy először látja, majd később a felnőttel együtt gyakorolja, próbálgatja és hosszas tanulás után lesz/lehet kompetens kezelője a tűznek.”

Harminc éve foglalkozom a tűzvédelmi neveléssel, próbáltam jó meghatározását adni a tűzvédelmi nevelésnek, de Páli Judit fenti mondatainál különb meghatározásra nem jutottam.

Tapasztalható, hogy akkor kezdenek a gyerekek – főleg a 6 és 10 év közötti fiúk (néha még kisebbek is) leginkább tavaszi és nyári szünetben, április és augusztus hónapokban – titokban tüzeskedni, ha otthon tiltják a tűzgyújtást, és az óvodai (iskolai) ezirányú nevelés (pardon: moralizálás) elcsépelt közhelyekből áll:

“Igazán illene tudnod, hogy a gyufa nem gyerek kezébe való! Ne játssz a tűzzel!”

Az óvóképzés, dajkaképzés, a csecsemőotthoni és bölcsődei szakképzés adós a tűzvédelmi neveléssel, a gyógypedagógiai óvodák, előkészítő csoportok ezirányú tevékenységéről sincs még sok tapasztalatunk.

A grafitceruza – akárcsak a gyufa – szintén nagyon veszélyes, ha gyermekünk ceruzával a kezében futkározás közben hasra esik, vagy a konnektort piszkálja vele, mégsem dugjuk el a gyerek elől.

A játék végigkíséri a gyermek egész életét, tevékenységét. A gyermeki játékból néha tűz fakad. A gyermekjátékból keletkezett tűzesetek kétharmada gyufával való játszástól származik. Természetesen a gyufán kívül más gyújtóeszközzel is játszik (öngyújtóval, elektromos gázgyújtóval).

A gyufa, mint legáltalánosabb, legismertebb és mindenki által használt eszköz, létezése óta érdekli, izgatja az óvodás és kisiskolás gyereket. Megszerzése és kipróbálása, a láng létrehozása különleges élményt jelent.

 E játékánál alapvetően a kíváncsiság az indító ok, indíték, arra keres választ, arra kíváncsi, miként gyullad meg a gyufa, hogyan lobban lángra az öngyújtó, miként jön létre egy mozdulatra a tűz. Ámulatba ejti a felcsapó láng, a tűz formájának végtelen sokasága, állandó változása. Számára mindig vonzó, csodálatos titok a tűz. Ezért játszik vele, ha teheti. Legtöbbször titokban, elbújva, ágy alatt, esetleg éppen a padlás legrejtettebb zugát választja a gyufázás helyéül.

A gyerek látszólag könnyen megtanulja, hogyan kell a gyufával tüzet gyújtani, hiszen nap mint nap látja a mintát otthon és tágabb környezetében. A tűz okozta veszéllyel legtöbbször csak akkor találkozik, amikor azt maga hozta létre.

Érdemes megvizsgálni, hogy a “tüzet okozó gyerekek” – pontosabban: a gyerekek, akinek játékából a tűz származott – milyen módon jutottak a tűzgyújtó eszközhöz, és otthonukban a szülők a tűzgyújtó eszközöket hogyan tárolják. A gyerekek az esetek 80 %-ában otthonról szerzik be mind a gyufát, mind az öngyújtót. A többi esetben találták vagy vásárolták. A konyhában a gyufa nem “dugható” el a gyerek elől, nem is kell elzárni, hiszen a mindennapi tevékenységeink fontos eszköze, tartozéka. A lakások, lakóházak többségében a gyújtóeszközt úgy tárolják és úgy teszik le, hogy ahhoz a legkisebb gyerek is hozzáférhet. Nemcsak a konyhában és a szobában, hanem a lakóház minden helyiségében: garázsban, kamrában és melléképületben.

A 3-4 éves gyerek mintákkal szembesülve ismerkedik a gyufa szülői-nevelői használatával, észreveszi azt, ha óvatosan, elővigyázatosan kezelik a tűzgyújtó eszközöket (látens tanulás). Már képes lehet arra, hogy felszólítás után felvegye a szétszórt, elejtett gyufaszálat, és odaadja az óvónőnek, dajkának, otthon a szülőnek.

4-5 éves korban már képes lehet arra, hogy ne kelljen ezért külön szólni.

5-7 éves korban már biztosan képes arra, hogy felszólítás nélkül összeszedje a gyufát. Ekkor önállóan és csoportmunkában is játékokat és modelleket készít különféle alakú és különböző méretű gyufásdobozokból, gyufából (bababútorok, gesztenyefigurák, skatulyaautók). Tevékenysége közben tudatosan alkalmazkodik a legfontosabb gyufával kapcsolatos szabályhoz.

Szerintem otthon nem szükséges a gyufát a gyerek elől elzárni. De szükséges a szoros felügyelet. Bölcsődében és óvodában a gyufa elzárása is szükséges. Nem szükséges a tűzgyújtás gyakorlásával foglalkozni az óvodásnak, de az egyéni fejlesztésben olyan játéklapok kidolgozására van szükség, amelyek érintik a tűzgyújtás kérdését.

Néhány megszívlelendő tanács és szabály

  • Óvodában gyerek felnőtt felügyeletével sem gyújthat tüzet. Otthon ebben a kérdésben Ön dönt!
  • A gyertyát, a csillagszórót kellő távolságban kell elhelyezni a papírdísztől, a szaloncukortól.
  • Ne gyújtson gyertyát vagy csillagszórót elszáradt fenyőn, főképpen lakótelepi lakásban!
  • A nagyobb gyerekekkel együtt helyezzük el, díszítsük fel és szedjük le a karácsonyfát.
  • A mécses és gyertya temetői elhelyezésénél és meggyújtásánál a koszorúra, szárazvirágokra és az elszáradt csokrokra, valamint a forróságtól kiégett gyepre célszerű figyelnünk, különösen a bokrokkal benőtt, elhagyott temetőben, ahol sok a fakereszt és megsüppedt sír.Az óvodás gyerekek életkori sajátossága, hogy az ismeretek – köztük a tűzvédelmi tudnivalók – látvány útján rögzülnek a legkönnyebben. A gyerekeknek, az ismeretek megszilárdítása érdekében, a láng (főzőláng, sütőláng, tűz) meggyújtásának kivételével, minden részfolyamatban aktív szerepet célszerű kapniuk (tésztagyúrás, tepsibe helyezés, alapanyag előkészítése, a sütő figyelése, a sütemény ellenőrzése kesztyűben, a torta feldíszítése gyümölccsel, édességgel, papírral, gyertyával, gyertyatartóval, tűzijátékkal és a díszek, kellékek leszedése, elrakása stb.)
  • Erich Gabert Waldorf-pedagógus egy példán mutatja be, hogyan ajánlatos ebben a fejlődési szakaszban a kisgyermekkel bánni. A kicsit attól óvjuk, hogy a forró kályhához, sparhelthez, sütőhöz érve megégesse a kezét, meggyulladjon a ruhája, haja.

    “Ősz elején, mielőtt begyújtottunk volna a kályhába, heteken át újra és újra eljátszottak a gyerekekkel egy rövid jelenetet, melynek során egy felnőtt közelítette a kezét a kályhához, majd hirtelen ijedelemmel visszarántotta, még mielőtt megérintette volna. – Juj, de forró! Ezt nem fogjuk meg. A gyerek addig utánozta a felnőttet, heteken át, amíg magától értetődő biztonsággal meg nem tanulta, hogy a forró kályhától tartani kell.”

    A sütős játéknál a kezükre húzzanak edényfogó kesztyűt, abban húzzák ki – tolják vissza a tepsit!

    Efféle bajmegelőző játékokat otthon is kitalálhatunk, ha van rá kedvünk, időnk és energiánk.

    Léteznek olyan rövid távon sikeresnek látszó, de brutális és a gyermek idegrendszerére hosszan ható, súlyosan ártó “régi, bevált nevelési fogások”, melyek szerint a gyerek körmére kell égetni a gyufát, vagy a kezét a forró kályhához kell nyomni.

    A tiltást már féléves kortól érti a gyerek otthon, vagy a bölcsődében. A parancsszó: “Ne!” … és a felnőtt elrántja a gyerek kezét a kályhától, konnektortól. Morbid feltevés belegondolni abba, hogy valaki ebben az esetben is a gyermekét kitehetné a megégésnek, áramütésnek.

    Régen a gyerekek a kályha és a tűzhely közelében éltek, látták édesanyjukat, apjukat, nagyszüleiket okos, ügyes mozdulataik közben és értették a miérteket. Látták az udvaron a füstölést, az üstházi vízmelegítést, a disznóperzselést.

    Hogyan oldanánk meg a következő nehéz helyzetek tüzes példáit, kényes szituációit?

    1. helyzet

    Gyufázó kisgyermekére rányit az anya. A konyhában füstszag, a gyermek feszeng. Az asztalon, padlón szétszórt gyufaszálak.

    Anya: – Jaj, kisfiam, ne játssz a tűzzel! Ne játssz a gyufával!

    Vajon helyes-e a szülői reakció? Hiszen ami tilos, az vonzó. Kipróbálása csábító a gyermek számára. A szabályokat közvetlenül próbáljuk – eredménytelenül ! – a gyerekek fejébe verni: – Ne gyufázz! Ne szemetelj!

    Elsősorban a szülők, a nagyobb testvérek akadályozhatják meg, hogy a gyermek egyedül játsszon a tűzzel. De hogyan? Szoros felügyelettel. A gyufát elzárni nem célszerű, nem életszerű. Szoros felügyelettel a gyors segítség is kéznél van, ha mégis bekövetkezne baleset.

    2. helyzet

    Óvodai öltöző sarkában vetkőzik reggel a gyerek. Az édesapja mellette áll. A gyerek tétovázik – kicsi a tárolóhely, távol a fogas – nem tudja, hogy hova tegye vizes-havas kezeslábasát, végül az éppen a jele mellett alacsonyan falra függesztett kézi oltóra teríti rá, ráakasztja az oltó beütőszegére, ahová korábban már egy kolompot is akasztott valaki. A készüléket teljesen eltakarja a ruhadarab.

    Apa: – A poroltó oltásra való, nem ruhatárolásra. Ügyes gyerek, körültekintő ember nem tesz ilyet.

    Ez az érvelés haragot gerjeszthet gyermekünkben. Az sem ritka, hogy a gyermek ismeri azokat a tényeket, amelyekről a szülő kioktatja, emiatt dühös lesz rá, hiszen úgy érzi, hogy ostobának feltételezik őt. Előfordul, hogy a gyerek szándékosan nem vesz tudomást bizonyos tényekről. Ha a szülő ebben a helyzetben még fenyegetést is tesz: – Ha nem veszed le azonnal, akkor … , újabb negatív reakciókat indít gyermekében.

    Sok konfliktus megelőzhető, ha gondosan rendezzük be (rendezi be az óvoda!) a kisgyermek környezetét, hogy minden évszakban, minden helyzetben legyen elég nagy helye, területe, ebben az esetben elég nagy szekrénye, elegendő akasztója, fogasa.

    3. helyzet

    A konyhában főz az anya. Hároméves gyermeke a sütő előtt üldögél, feje fölött forr a leves, unatkozik, a sámlit döntögeti – állítgatja, azután a hokedlivel próbálkozik. Néha megfogja a sütő fogantyúját, kicsit meghúzza, majd elengedi.

    Anya: – Buta vagy, állandóan a sütőhöz nyúlkálsz!

    A negatív értékelő kijelentés csökkenti a gyerek önbecsülését. Ha azt mondjuk neki, hogy buta (pazarló, gondatlan stb.), akkor az legfeljebb felmérgesíti, de ettől még nem lesz okos, takarékos, gondos. A gyerek úgy ítéli majd meg magát, ahogy szülei ítélik meg őt. Egyébként a különféle megelőzéssel foglalkozó propagandák is ezzel operálnak, ha baj van, akkor felelősséghárító jelzőket aggatnak: gondatlan, hanyag, nemtörődöm.

    Inkább adjunk ilyen helyzetekben a gyermekünknek kisebb edényeket, fedőt, fakanalat, hogy ő is “főzhessen”, kellő távolságban a tűzhelytől, de mindig a szemünk előtt. A legjobb, ha van játéktűzhelye, de bármit kinevezhetünk annak. A teret is korlátoznunk kell ilyenkor, ne a sütő elé tegyük a gyerek játékait, székét, ha kicsi is a hely.

    Ide tartozik még, hogy – ha biztonságosabbnak és megnyugtatóbbnak véli – tegye magasabbra a konyhában a gyufát, de ne zárja el. A hosszú lábos- és serpenyőfogókat, nyeleket, fedőt támasztó fakanalakat fordítsa befelé a tűzhelyen, nehogy a gyerek egy óvatlan pillanatban leforrázza magát, vagy a kicsapó láng a ruhájába kapjon.

    4. helyzet

    Öt-hétéves gyerekek az utcán nagyítólencsével próbálnak meggyújtani faleveleket. Nem nagyon sikeredik a gyújtás, csak füstölög a levél. Az óvodástáskán próbálkoznak, megpróbálják egy pontba sűríteni a napsugarakat. Éppen arra megy egy felnőtt, amikor a táska füstölögni kezd. Érezni lehet az égett szagot. A fiú – aki a lencsét tarja – meglepett arccal nézi a társa táskáján az égett foltot, a felnőttre tekintget, félbehagyja a játékot.

    Felnőtt: – Mit tüzeskedtek? Most aztán jól megcsináltad? Hogy csinálhatsz ilyet? Miért kell mindig a bajt keresni?

    Minden gyerek kedvét szegi, ha leszidják. A dorgálás nem jelent visszatartó erőt. A vizsgálódással, faggatással tovább rontunk a helyzeten, dacot, hazudozást válthatunk ki keresztkérdéseinkkel.

    A gyerekek tüzeskedését teljes mértékben nem tudjuk megakadályozni, de valamelyest csökkenthetjük a veszélyt, ha otthon és az óvodában sok-sok érdekes tennivalóhoz kínálunk lehetőséget (pl.: nagyítólencse kipróbálásához is) ellenőrzött körülmények között, szoros felnőtti felügyelettel, a miértek megbeszélésével.

    “A gyerekek ösztönösen vonzódnak a tűzhöz, nehezen látják át a veszélyes, véletlen fordulatok bekövetkeztét, nem tudnak előre gondolkodni önmaguktól. Ez csak tanulás eredménye lehet. Ha van alkalmuk tapasztalatot gyűjteni égetőkemence körül vagy esti … tűznél, ha segítséggel viselkedéselemeket gyakorolhatnak, ha megtanulhatják a védekező-megelőző viselkedést…”(Részletek dr. Páli Judit óvónőknek címzett leveléből, 1992-ből)

    5. helyzet

    a) Kiránduláson három többgyermekes család tüzet rak. A gyerekek a szülőkkel együtt építik a tűzrakó helyet, követ és fát hordanak, a tűzhely körül kitépkedik a száraz gazt.

    Kislány: – Olyan nehéz ez a kő, alig bírom már oda vinni! Anya: – Nagyon ügyes vagy, kislányom, a többiek is rakhatták volna ilyen szépen a köveket. Kislány: – Ugyan, anyuci, ez nem így van! Nem bírom már. Nem is raktam szépen.

    Ez az elismerés kínos és zavarba ejtő, mert a többiek előtt hangzott el, akiket az anya ráadásul negatív színben tüntetett fel. Valószínűleg a kislány önértékelése szerint sem igaz. Ha dicséret helyett egy értő mondattal visszajelezne a szülő: – Nagyok azok a kövek, itt egy gereblye, húzd össze a száraz faleveleket!

    … és ezzel egyben átváltana egy egyszerűbb tevékenységre is.

    b) A fenti kirándulás lehetséges folytatása … A csak nagyjából kitépkedett száraz gazon “elindult” a tűz, és lassan terjed a bokrok, fák felé. Az egyik gyerek el akarja taposni a kis lángokat – szandálban. Erre a következő mondat hangzik el: – Birka módjára lazán beleszambáznál a tűzbe?

    Ez a fajta üzenet ebben a kényes helyzetben ostobának állítja be a gyereket. Efféle mondatok miatt gyakran éreznek dühöt és megvetést a kritizáló felnőtt iránt, még ha annak igaza is van.

    Előzetes felkészítéssel, a tűzrakás egészen rövid megbeszélésével, megtervezésével megelőzhető az utóbbi nehéz helyzet: Mire kell vigyázni tűzrakásnál? Hogyan rakjuk körül? Hogyan előzhető meg a tűz? Ki mit csinál, ha mégis baj következik be?

    6. helyzet

    Hegyvidéki hétvégi ház. A faház sarkánál az esővizet hordóban gyűjtik, arra gondolva, hogy locsolnak majd belőle és esetleg jó lehet tűzoltásra. Ritkán locsolnak, általában a víz bealgásodik és szúnyoglárvák tenyésznek benne.

    (Régebben a rendőrkapitányok vízgyűjtésre kötelezték a faházak lakóit, ezért kapitányvíznek is nevezték a hordókban fölfogott vizet.)

    A nagycsoportos gyerek ebbe a hordóba mászott bele fürödni, a víz nagy részét kifröcskölte, a hordóba rengeteg homokot és füvet hordott.

    Most bajban van, mert a szülő észrevette ezt és a következőket mondja: – Milyen könnyelmű, felelőtlen vagy! Kipancsoltad a hordóból a vizet. Mi lesz velünk?

    Az efféle címkéző mondatok komoly károkat okozhatnak gyermekünk önértékelésében, lehet, hogy nagyobb a veszteségünk, mint amekkora nyereséggel járna a hordó víz a bajban, szükségben.

    Ha víkendezni indulunk, már hetekkel előtte ajánlatos beszélgetni arról a gyerekkel, hogy a telken mi mire való, mi a veszélyes. Sok bajt előzhetünk meg, ha gondosan rendezzük be a gyerek szabadtéri játszóhelyét: homokozó árnyékos helyen, gyermekkád, pancsoló medence stb.

    A fejlődés jellemzői

    3-4 éves gyermek képes ágak, gallyak összegyűjtésére, kavicsok, kövek összehordására. Egyébként csak szemlélődik. Van (lehet) tapasztalata a szabad tűz legfontosabb tulajdonságairól (fény, szag, hang, íz), a szabadban tüzelés (általában hulladékégetés) módjáról, nézi a felnőtteket a kertben, figyeli a nagyobbakat az égetőkemencénél az óvoda udvarán.

    4-5 éves gyerek segít a nagyobb társainak és a felnőtteknek kiránduláson a terep rendezésében, a falevél és a gaz összegyűjtésében. Hulladékégetés idején segít a tereprendezésben, a szemét összegereblyézésében. Ilyenkor adhatjuk a kezébe azt a kisebb, rövid nyelű gereblyét.

    Az 5-7 éves gyerek – felnőtt szoros felügyeletével! – önállóan végezheti a szabadtéri tűzrakás néhány egyszerű műveletét családi kiránduláson: pl. a felnőttel közösen kiválasztott tűzrakó helyet körül rakják kővel, önállóan összegereblyézi a száraz gazt, összeszedi a papírdarabokat és az a szétszórt egyéb hulladékot.

    Vannak olyan népcsoportok, akik körében ismeretlenek a számunkra olyannyira természetes játékok. Vegyük például az ausztrál bennszülötteket, akik sok fantáziajátékot ismernek, noha általában őket szokás a legprimitívebb népcsoportnak tartani…

    Játékaik voltaképpen változatos felkészítést nyújtanak a nyomkereséshez, fára mászáshoz, kenuzáshoz, vadászathoz, házas-, és családi élethez és – nem utolsó sorban! – főzéshez, tűzrakáshoz…

    Gondoljunk csak bele, 3-6 éves gyerekekről van szó! A bennszülötteknél igen szigorú követelményei vannak vannak a fölfedezésben, önpróbában, utánzásban való készségszerzésnek. Nem egy törzsi társadalomban afféle kis felnőtté avatják a hétéveseket. Hétéves gyerekek dolgoznak, vigyáznak a kicsinyekre, főznek. A felelősség kora ez – náluk.

    7. helyzet

    A szülő egy játékkal foglalkozó könyv hatására azt akarja játszani gyermekével, hogy miképpen jeleznének tüzet. Telefonálósdit akar kezdeményezni játéktelefonnal, ahogyan az óvónő szájából hallotta, erre a gyerek: – Nincs kedvem játszani. Erre a felnőtt: – Csak azért mondod, hogy nincs kedved telefonálóst játszani, mert nem mersz belebeszélni a kagylóba.

    Az ilyen leleplezés fenyegető lehet, a gyereknek ez kedvét szegheti. A diagnosztizáló, bajmegállapító mondatok hatására később egyre ritkábban mondja el a bajait otthon. Mondhatta volna a felnőtt, hogy: – Most nem akarsz, jól van. Ezzel békésen megoldódna minden, szerencsés esetben a gyerek kibeszélné a valóságos bajait is, ha a szülő csendben végighallgatná, és semmit sem akarna ráerőltetni.

    8. helyzet

    a) Óvodásgyerek (az országúton kocsiban ülve) kérdezi a szülőtől a következőket.

    Gyerek: – Anyuci! Mit csinálnánk, ha karambolt látnánk? Hogy kellene szólni a tűzoltósoknak meg a mentősöknek?

    Anyuka: – Miért kérdezel már megint ilyeneket? Gondolom, fölösleges válaszolni a kérdésedre, mindig csak a szószaporítás.

    b) Vagy, ha a fenti balesetes-telefonálós helyzetben mindjárt nem szereli le a szülő a gyereket, és engedi, hogy a gyerek – kibeszélve magát – saját maga jöjjön rá a megoldásra, akkor jól segít a szülő. Hacsak nem akarja a gyermekével szemben megnyerni a beszédjátszmát, és miután a gyerek némi segítséggel eljutott a megoldásig, csak azután söpri le őt:

    – Most, hogy a véres történetet befejezted, végre folytathatjuk az utat! – ezzel kiszámíthatatlan reakciókat gerjeszthet gyermekében.

    Ha be merjük vallani, hogy nem igazán tudjuk a választ, vagy tudjuk, de nincs kedvünk most beszélni erről, jobban fog kedvelni gyermekünk. Valamint a tűzjelzést is hamarabb tanulja meg, hiszen ezzel a tűzvédelmi nevelés új útjain járhat együtt gyermekével a szülő.

    További helyzetek

    Különféle kényes szituációk, tüzes példák a felnőttek elhessegető, viccelődő kitéréseire, komoly, vagy hülyéskedő visszavonulásaira.

    a) Összejáró sokgyermekes családok együtt ünneplik az egyik gyerek születésnapját. Elfújja a gyertyákat az ünnepelt, majd fölvágják a tortát, esznek, beszélgetnek, üdítőt bontanak. Az egyik hatéves kisfiú – érezhetően tévés élmények hatására – arról szeretne részletesen mesélni, hogyan oltják repülőgépről, helikopterről a nagy bozót-, és erdőtüzeket. Beszéde – nemcsak a tortafalatok, hanem a hangulat miatt is – kellően töredezett, klipszerű.

    És ekkor a szülő: – Beszéljünk már valami kellemesebb témáról! Kit érdekel egyáltalán az ausztráliai bozóttűz? Messze van, nem a mi dolgunk.

    A gyerek ebben a helyzetben jogosan érezheti azt, hogy a felnőttet nem érdekli az, amit ő mond, nem tiszteli az ő – felnőttétől eltérő – érzéseit.

    b) A gyerek a szüleinek – akik a konyhaasztalnál beszélgetnek a szomszédasszonnyal – akarja elmesélni, sőt bemutatni, hogy mit látott a tévében. Az Állj! Feküdj! Gurulj!-nevű játékot szerette volna eljátszani, azt, hogy hogyan gyakorolható az égő ruha eloltása testen, ha nincs segítség.

    Erre a szülő a következőképp reagál: – Ugyan már, hagyjad ezeket a borzalmakat, foglalkozzunk derűsebb dolgokkal! Különben is hagyjál bennünket nyugodtan!

    Ha valamiről beszélgetni akar a gyerek, többnyire komolyan veszi a dolgot. Hátha még mutatni is akar valamit! Félretolással nem oldódik meg a baja. Érdemes megengednünk, hogy elmondja, megmutassa azt, ami foglalkoztatja.

    c) Az udvar eldugott sarkában (padláson, kamrában, istállóban, garázsban) a fiúgyermek a szomszéd gyerekkel együtt gyufázik.

    Anya: – Miért nem gyújtod föl a házat?

    Gyerek: – ………………………………… (nem válaszol, zavarban van és a helyzet kezd nehézzé, kínossá válni).

    A titokban gyufázó gyerek súlyos probléma, a viccelődés pedig sértő. A gyereket 6 és 9 éves kora között meg lehet tanítani a gyufa és a különféle gyújtók biztonságos használatára felnőtt felügyeletével, ellenőrzésével és irányításával. Az idejében megkezdett és gondos tűzvédelmi nevelésben gyermekünk legálisan tanulhat meg olyan érdekfeszítő dolgokat, amelyeket a tiltások miatt általában csak illegálisan próbálgathat, veszélybe sodorva magát és másokat a bujkálással, titkolózással.

    Érdemes a gyufát és a gázgyújtót – akárcsak a ceruzát és a golyóstollat – a gyerek kezébe adni. Ne csak írni tanuljon meg a gyerek.

    Végezetül  megismétlem a mindnyájunkra vonatkozó paragrafust:

    17. § A magánszemélyek kötelesek gondoskodni arról, hogy a nevelésük, felügyeletük alatt álló személyek a 15. § (1) bekezdésében foglalt ismereteket megszerezzék és tevékenységük során ne okozzanak tüzet vagy közvetlen tűzveszélyt