A Fővárosi Gyakorló Óvoda és Továbbképzési Intézménybe látogatott kedden a környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre betekintett az óvoda környezettudatosságra nevelő programjaiba, majd ajándékcsomagot adott át a gyermekeknek.
Szabó Imre az MTI-nek elmondta, hogy a környezettudatos nevelést és az ökológiai szemlélet elsajátítását nem lehet elég korán elkezdeni, és ebben a korban már nagyon fogékonyak a gyermekek. Ezeknek a gyerekeknek később már nem kell arról beszélni, hogy miért és hogyan kell az erdők, a vizek, a levegő védelme érdekében más szemlélettel élni – tette hozzá.

A Zöld Óvodáknak – mint amilyen a fővárosi gyakorló óvoda is – külön minősítési rendszernek kell megfelelniük. Az idén 97 intézmény nyerte el ezt a minősítést, ezzel számuk 206-ra nő. Vargháné Tóth Erzsébet óvodavezető-helyettes az MTI-nek elmondta: az óvodába 92 kisgyermek jár. Négy csoportban 10 óvodapedagógus foglalkozik velük. Az intézmény speciális tevékenysége a beszédfogyatékos gyermekek integrálása. Emellett továbbképzéseiken tavaly 2.700-an vettek részt.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium jelenleg 11 országos környezeti nevelési és tehetséggondozási programot hangol össze az óvodától az egyetemig bezárólag. Ettől a tanévtől kezdődően a KvVM lehetőséget biztosít arra, hogy az Ökoiskolák és Zöldóvodák növendékei egy évben négy napon – február 2-án, a Vizes Élőhelyek Világnapján, május 10-én, a Madarak és Fák Napján, június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon és október 4-én, az Állatok Világnapján – a Nemzeti Parkokat ingyen látogathatják.

Forrás: MTI