Közlekedési szituációkkal a gyerekek minden nap találkoznak. Az alábbi játékokkal gyakorolhatják a helyes közlekedést és felkészülhetnek  a különböző helyzetekre.

Közlekedési szituációs játékok: például gyalogos és kerékpáros párosítással, közösségi közlekedési eszközön utazva és utasként az autóban.

„Közlekedési hírek a rádióban”: a játék szereplője a rádió bemondója, aki felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy milyen veszélyek vannak az úton.

„Milyen tábla vagyok?”
A gyerekek által készített jelzőtáblákat pántra rögzítve a fejükre tesszük úgy, hogy a viselő nem láthatja, milyen tábla. Egymásét azonban látják, és kérdéseket tesznek fel a saját jelzőtáblájukkal kapcsolatban. Például: Kék vagyok? Kerek vagyok? Van rajtam rajz? Tiltok valamit? Utasítok valamire? Veszélyt jelzek?

„Milyen messze van tőlem?”„Hány lépést kell tennem, hogy elérjem?”

Ebben a távolságbecslő játékban a szabály az, hogy tippeljék meg a különböző tárgyak, játékok stb. távolságát. Kinek kell többet lépnie a kisebb vagy a nagyobb gyermeknek?

„Légy látható, kerékpártúrára indulunk!”: világos és sötét ruhadarabok  szétválogatása két utazótáskába.

„Mesélj a képről!”
Közlekedési szituációk felismerése a kapott képekről. Saját készítésű szabályjátékkal kiegészítve is használhatjuk, amely a színek és az irányok ismeretére alapoz. Ez egy 5 x 5-ös színes négyzetrácsos tábla, amelyhez 5 darab könyvjelző formájú papírcsík tartozik. A papírcsíkokon más-más irányba mutató kötelező haladási irányjelző tábla van.

A játékos feladvány első része, hogy a középen lévő STOP feliratú táblás mezőről kell elindulni, a kiválasztott papírcsíkon látható táblák irányának sorrendjét követve. Például egyet jobbra lép,egyet lefelé, kettőt felfelé, egyet balra. Amilyen színű mezőbe ért a gyermek, olyan színű képekből húz egyet. A foglalkozás során használt képek hátoldala a táblán lévő színekkel megegyező.

A feladvány másik része, hogy néhány összefüggő mondatot kell megfogalmaznia a képen látott szituációkról. Ezek a képek a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapjait jelenítik meg.
Kérdések lehetnek például:

  • Mi történik a képeken?
  • Milyen közlekedési eszközök vannak a képen?
  • Kiből van több: autósból vagy gyalogosból?
  • Miből látod, hogy szabályosan közlekednek?
  • Miért fontos, hogy a szabályokat kövesd?
  • Ki nem tartja be a szabályt, miből látod?
  • Miért kell az autó vezetőjének a szemébe nézni, ha át akar menni a gyalogos az úttesten?
  • Mit gondolsz, ki viselkedik udvariasan vagy segítőkészen?
  • Miről ismered fel a megkülönböztető jelzést használó járműveket?
  • Mit kell tennie a gyalogosoknak, ha ezek a járművek keresztezik az útjukat?
  • Miért viselnek a gyalogosok fényvisszaverő mellényt?
  • Mikor látja jól az autó vezetője a gyalogosokat? Ha esik az eső,vagy ha süt a nap? Nappal vagy este?

gyerekek biciklivel

 

Jön-megy
Idő: 5 perc
Eszköz: –
Létszám: 10-15 fő
A játékosok kört alkotnak, és menetirányba fordulva körben járnak. Egyikük középen áll, és a következő utasítások egyikét adja ki:
„Stop!” és valakinek a nevét mondja utána,
„Jön!” és a jobb oldali szomszédja nevét kell mondania,
„Megy!” és a bal oldali szomszédja nevét kell mondania.
Ha a „Jön-megy!” hangzik el, akkor helyet kell cserélni a jobb oldali játékosnak a bal oldali játékossal.

(Forrás: Óvónők kincsestára)

[product id=”348″]