Az óvodában nem ismeretlenek az ilyen típusú fogójátékok. A játékok fejlesztő hatásai közül kiemelnénk a társakra való odafigyelés képességének fejlődését (a „foglyok” gyors kiszabadítása).

Mivel ennél a változatnál a szociális kompetencia fejlesztése kerül a középpontba, az értékelésnél is erre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt: azokat dicsérjük, akik sokszor szabadították ki társaikat!

Végtelen számú variációs lehetőség áll rendelkezésünkre mind a megfogott gyerekek által felvett testhelyzetek tekintetében, mind a kiszabadítás módjában. Játszhatunk olyan szabállyal, hogy bárki kiválthatja a foglyot, és úgy is, hogy az válthatja ki társát, akit megfognak.

A fejlesztési célnak megfelelően alkalmazhatunk tartásjavító testhelyzeteket a megfogott gyerekeknél:

 

  • „kapu”: terpeszállás tarkóratartással
  • „alagút”: fekvőtámasz magasra tolt csípővel (talajra vagy eszközökre támaszkodva)
  • „kisasztal”: hátsó fekvőtámasz, hajlított térddel
  • „háztető”: törökülés, nyújtózás magastartásban, ujjakat összekulcsolva
  • állás vagy törökülés a bordásfal előtt, hátsó rézsútos mélytartásban bordásfalfogással, kiemelt mellkassal

A kiváltós fogókat a kiváltás módja szerint is csoportosíthatjuk. A teljesség igénye nélkül néhány példa a kiváltási módok szerint csoportosítva:

KIVÁLTÁS MOZGÁSSAL
A megfogott gyerekeknek valamilyen testhelyzetet kell felvenniük, a kiszabadítók pedig különböző mozdulatsorokkal, mozgásformákkal válthatják ki őket. Példák a különböző mozgásformákra:

  • terpesz alatt kúszással (terpeszfogó)
  • „kisasztal” alatt háton csúszással („kisasztal” fogó)
  • „alagút” alatt mászással (támasz fogó)
  • a megfogott, guggoló gyereket körbe kell futni (lehet „kutyafutással” is) vagy ugrálni (páros lábon, „nyusziugrással”)
  • a megfogott gyerek állásban, mellső középtartásban, ujjfűzéssel „karikát” képez, társa ebbe bújik bele
  • a megfogott gyermek guggolásban, mellső középtartásban, ujjfűzéssel képez „karikát”, társa ebbe lép bele

 

Mikor már sokféle kiváltási módot ismernek gyermekeink, játszhatunk úgy is, hogy rájuk bízzuk, milyen helyzetet vesznek fel megfogás után. A kiváltó pedig csak az adott testhelyzethez tartozó kiváltási móddal szabadíthatja fel társát.

fogocska kivalto

 

KIVÁLTÁS EGYÜTTMOZGÁSSAL
A megfogott gyermek a terem kijelölt részében elkezdi végezni a megadott mozgást. Akkor szabadulhat ki, ha társa odamenvén együtt végzi vele a mozgássort megadott ideig vagy ismétlésszámmal.Példák a különböző mozgásformákra:

  • „tandem”: az elfogott hajlított ülésben alkaron támaszkodva biciklizik, társa szemben ülve, talpakat összeillesztve pár másodpercig együtt biciklizik vele
  • „evezés” párban: a megfogott gyerek hajlított ülésben evező mozgást utánoz, társa szemben ülve pár másodpercig kézfogással együtt evez vele
  • páros futás: a megfogott helyben fut, társa kézfogással fut vele egy kört a kijelölt területen
  • „libikóka”: akit megfognak, leguggol, társa kézfogással szemben áll vele, majd néhányszor ellentétes ütemben leguggolnak, felállnak
  • „kocsizás”: az elfogott gyermek állásban várja, hogy társa keresztbe fogott kézzel „kocsizzon” vele 2-3 kört
  • a megfogott gyermek valamilyen helyzetváltoztató mozgást végez („búgócsiga”, guggolás-felállás, állásban karmunkák stb.), társa tükörképszerűen utánozza mozdulatait
  • az elfogott állásban várja, hogy valaki „összepacsizzon” vele
  • a megfogott terpeszállásban áll, csípőre tett kézzel, társa karfűzéssel mellé áll, és helyben futnak két kört jobbra, majd balra is
  • a megfogott gyerek állásban várja, hogy társa szembe álljon vele, majd kézfogással helyben galoppoznak két kört jobbra és balra is

fogocska kivalto2

( Forrás: Testnevelés, testmozgás)

[product id=”17168″]