A következőkben  bemutatott  játékokhoz a természet kínálja az eszközöket.

A játékok szórakoztatva tanítanak, segítik a közösséggé formálódást, a környezetben való viselkedéskultúrát.

A csoport fája
Ez a játék a közös alkotás örömével ajándékozza meg a gyerekeket.

Kiválasztjuk együtt, hogy melyik legyen a csoport fája. Megvizsgáljuk a fa kérgét, ami olyan ismertetője a fának, mint a levele. Lehullott kérget gyűjtünk, amiből az óvodában alkotni tudunk. Kéregmintát veszünk: zsírpapírt szalaggal rákötünk a fatörzsre, fekete zsírkrétával, lassú, azonos irányú mozdulatokkal satírozzuk be a papírt. (Ez lesz a mi dokumentumunk a kiválasztott fánkról.)  Minden évszakban más más megfigyelési szempont alapján vizsgálódunk.

Festőpaletta a természet színeiből

Eszközök:
• paszpartuból kivágott festőpaletta forma
• korongok kétoldalú ragasztóból

Feladat:
A gyerekeknek a séta során színeket kell gyűjteniük elhullott levelekből, virágszirmokból és ágakból úgy, hogy a természetben közvetlenül ne okozzanak kárt.

Visszatérve az óvodába megpróbáljuk kikeverni a gyűjtött színeket, melyekkel képet festhetnek a gyerekek. Minden évszaknak gyönyörű színei vannak, melyeket a gyerekek a tanév végén összehasonlítanak.

kislany fan log

 

Kincses ág
Minden olyan tárgyat, növényt, madártollat stb., amit a természetből gyűjtünk, egy kiskosárba szedjük, és a csoportszobában egy szép formájú ágra akasztjuk. Ezekkel a kincsekkel sétáink után tele lesz az águnk.

 

Mozgásos játékok
Hegy–völgy
A játékosok egy körön belül összevissza sétálgatnak. Ha a játékvezető azt mondja, hogy völgy, mindenki leguggol ott, ahol van. Ha azt, hogy hegy, mindenki megáll ott, ahol van. Aki eltéveszti, kiesik a játékból.

 

Házépítés
Ezt a játékot forró nyári és meleg kora őszi délelőttökön játsszuk.

„Mezítelen lábaitokat fúrjátok bele a vizes földbe. Kezetekkel jól tapiskoljátok le, formáljatok »gunyhót«. Ha elkészült, húzzátok ki a lábatokat, és tenyeretekkel formáljátok végleges alakúra. Az elkészült házat gallyakkal, növényekkel be is rendezhetitek.”

(Forrás: Óvónők kincsestára)

[product id=”348″]