Elindult az Apró kezekben az egészség óvodai edukációs program, amelynek célja, hogy már óvodás korban szokássá és igénnyé váljon a kézmosás, valamint hogy a gyerekek megtanulják, miért és miként kell helyesen kezet mosni.

A program Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztályának szakmai koordinációjával, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Kar Természettudományi Tanszékének szakértői segítségével, valamint a Dettol támogatásával valósul meg kísérleti jelleggel Budapest három kerületében.

A kezünk bőre az egyik legszennyezettebb a külső környezettel közvetlenül érintkezésbe kerülő bőrfelszínek közül, esetenként a legfertőzőbb is egyben. Néhány óra leforgása alatt akár 500-1000 baktérium is megtelepedhet a tenyerünkön és az ujjainkon, szennyezve a felületeket, amelyekhez hozzáérünk. Kezünkön nagyságrendekkel több baktérium él, mint azt korábban feltételezték. A statisztikák szerint minden negyedik-ötödik ember kezén találhatók bélbaktériumok. Ezek a baktériumok természetesen nem szükségszerűen okoznak fertőzést, de jelzik a kézhigiénés hiányosságokat.

Ennek ellenére sokan nem veszik komolyan a kézmosást. Egy kutatás szerint, melynek során nyilvános mellékhelyiségekben vizsgálták az emberek kézmosási szokásait, húszból mindössze egy ember mos alaposan kezet vécéhasználat után. A többség egyáltalán nem vagy helytelenül teszi ezt – minden tizedik embert pedig teljesen hidegen hagy a kézmosás kérdése. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az emberek 95 százaléka nem is tudja, hogyan kell alaposan kezet mosni. A többség mindössze hat másodpercet szán erre, míg legalább háromszor ennyi időt kellene fordítani rá.

Az Apró kezekben az egészség óvodai program során az óvodások játékos formában megtanulják, miért és mikor kell kezet mosni, egy „varázsdoboz” – vagyis a kézmosás hatékonyságát ellenőrző doboz – segítségével pedig élményszerűen azt is megtapasztalhatják, hogyan kell alaposan megtisztítani a kezünket.

(Forrás: Edupress)

Játékos feladatok kézmosáshoz – Kattintson ide!

[product id=”19590″]

Kategória: Hírek