Az egészségesen fejlődő gyermek óvodás éveinek a végére – a belső érése, valamint a családi nevelés és az óvodai nevelési folyamat eredményeként – többek között elemi ismerettel rendelkezik önmagáról és környezetéről.

De vajon ismerik-e a gyerekek a saját testüket, melynek védelmére meg kell tanítania őket a családnak és az óvodának? Néha maga az élet – a legfőbb tanítómester – segít megismerni az emberi testet egy-egy sajnálatos balesettel, betegségekkel tudtunkra adva, milyen sérülékenyek vagyunk.

alma

Közhely, hogy különösen a fiúk milyen jól ismerik a különböző autócsodákat, de nem tudják megmondani, hol van a tarkójuk. Azt is tudják, hogy ha az autószerelő eltávolít egy alkatrészt az autóból, az nem megy tovább. Meg kell ismertetni őket azzal (például gyerekeknek szóló korszerű könyvek segítségével), hogy az embernek is szüksége van minden szervére, mert azok együtt alkotják a jólműködő emberi testet. Jobb üzemanyaggal jobban megy az autó, így van ez az emberi testtel is.

Megteszünk-e mindent az emberi test „karbantartásáért”?

Az egészséges táplálkozásnak az immunrendszerünk megerősítésében van elsődleges szerepe. Fontosnak tartjuk, hogy már óvodáskorban megtanulja a gyermek a különbséget a „jó” és a „rossz” ételek között. Sajnos a rossz alapanyagból, ízetlenül készült ebéd után hamar ítéletet alkot a gyermek. A kóla, kakaó, csokoládémértéktelen fogyasztása komoly viselkedészavarokat okozhat.

Óvodánk, a Fővárosi Gyakorló Óvoda jó feltételeket tud biztosítani a táplálkozás egészséges kiegészítéséhez a szülők aktív közreműködésével. Alkalmanként együtt készítünk a gyerekekkel egészséges alapanyagokból egyszerű gabonaételeket, salátákat, sütünk – szeretetet is belegyúrva – kenyeret, kiflit, testünk táplálására. Sajnos attól még messze vagyunk, hogy a központi étkeztetés is jó alapanyagokból, netán bio-tanúsítvánnyal rendelkező nyersanyagok felhasználásával készítené a gyerekek számára a napi étkeket, bár létezik már néhány ilyen óvoda is Magyarországon.

Az óvodai étkeztetés megváltoztatása az egészség megőrzésének fontos lépése volna.

A WHO a nagy hirdetők hatalmával találta szembe magát 2003-ban, amikor nyilvánosságra hozta kutatási eredményeit, amelyek néhány élelmiszer-ipari óriás termékeinek gyerekekre gyakorolt negatív hatására hívták fel a figyelmet. A jelentés bemutatta az energiában gazdag, alacsony tápértékű ételek és a magas cukortartalmú üdítőitalok nagy mennyiségű fogyasztásának ártalmas hatásait.

A WHO jelentése szerint a hozzáadott cukrok nagy mennyiségű fogyasztása jelentősen hozzájárul a fogszuvasodás és a túlsúlyosság gyakoriságának növekedéséhez. A cukorfogyasztás fölösleges, mert a test bármikor, amikor szüksége van rá, könnyedén készíthet energiát adó cukrot az összetett szénhidrátokból vagy zsírokból és fehérjékből. A túlzott cukorfogyasztás általában is árt az egészségnek, a fogaknak pedig különösen.

Az emberek nem olyan szerencsések, mint a cápák, „akik” új meg új fogakat növesztenek életük során, így azután sohasem maradnak fogazat nélkül a kopás, elhasználódás ellenére sem. Két fogkészletünk nekünk is van, az egyik gyermekkor idején (tejfogak) és egy másik a felnőttkorunk idejére.

A rágásra szoktató, fogakat erősítő egészségesebb élelmiszerek (gyümölcsök, zöldségek) hirdetései nagyon ritkák, szinte nem is léteznek. A gyerekeknek reklámozott élelmiszerek háromnegyede azok közé tartozik, amelyekből a szakemberek szerint a legkevesebbet kellene enniük.

Olaszországban 2000 óta törvény írja elő, hogy a gyerekeknek mindennap ökológiai minőségű élelmiszereket kell felszolgálni. Hasonló intézkedések Európa több országában is születtek, mivel közismert, hogy a gyerekkorban kialakult táplálkozási szokások egész életre meghatározóak, és a betegségek nagy része a helytelen táplálkozásra vezethető vissza.

 

Az egészséges életmódra, egészséges életvitel igényének kialakítására nevelés ebben az életkorban (melyet az erőteljes testi fejlődés jellemez) kiemelt jelentőségű. Óvodás életük ideje alatt a gyerekek 20–30 centimétert nőnek, 6–10 kilogrammot híznak, ehhez a hatalmas gyarapodáshoz sok energiában gazdag étel kell.

 

Mire és hogyan kell odafigyelni, hogy a hétköznapok rohanásában is egészségesen étkezzünk? A legoptimálisabb a napi ötszöri étkezés felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Ügyeljünk arra, hogy a nap első étkezésével csupa olyan dolgokat vegyünk magunkhoz, amelyek segítik „belső motorunk” beindulását: gabonapehely, joghurt, könnyű rántotta, müzli, gyümölcsitalok.

 

A cikk folytatása az Óvónők kincsestárában olvasható. Ha Ön még nem előfizetője a szakkönyvnek, kattintson ide >>

 

[product id=”348″]