Szeptemberre iskolákat, óvodákat, bölcsődéket újítottak fel országszerte.

 

Nyíregyházán a nyári szünet ideje alatt harminc önkormányzati fenntartású óvodában, iskolában, kollégiumban, bölcsődében zajlottak felújítási munkák. A www.nyiregyhaza.hu oldalon közölt információk szerint a helyhatóság saját forrásból 186 millió forintot fordított az épületek rekonstrukciójára: elvégezték a vizesblokkok, a külső homlokzatok felújítását, megszüntették a beázásokat, kicserélték a tetőtér héjazatát, a nyílászárókat. Jövőre 700 millió forintos pályázati forrásból hat óvoda teljes körű megújítását tervezi a nyíregyházi önkormányzat.

 

Veszprémben mintegy 90 millió forintot költöttek oktatási intézmények korszerűsítésére, kisebb felújításokra – tájékoztatta a város alpolgármestere az MTI-t. Némedi Lajos (Fidesz-KDNP) elmondta: tízmillió forintból újul meg a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnoka. A beruházás pályázati forrásból valósul meg, 30 százalékos önrész mellett. A fejlesztés nyomán több ezer diák és felnőtt sportolhat a korábbiaknál kedvezőbb feltételek között.

 

Békéscsabán több oktatási intézményt is felújítottak a nyári szünetben – tájékoztatta Harangi Zsuzsa sajtóreferens az MTI-t.

 

Békésen húszmillió forintnyi önkormányzati forrásból alakították át egy volt bölcsőde épületét három osztályteremmé és egy tornateremmé. A fejlesztést az indokolta, hogy a 2016/2017-es tanévben a tervezett osztálylétszámokon felül a magas jelentkezések miatt szükségessé vált további három alsó tagozatos osztály beindítása – mondta Kissné Ilyés Mária sajtóreferens.

 

Gyomaendrődön az önkormányzat minden évben tízmillió forintot szán az oktatási intézmények nyári felújítására. Idén világítást, homlokzatot korszerűsítettek, tetőszerkezetet javítottak, nyílászárókat cseréltek ki.

 

Gyulán egy óvoda felújítása és bővítése zajlott a nyári szünetben. A munkálatokra harmincmillió forintot pályázati forrás volt, amelyet tizenötmillió forint önerővel egészítettek ki – mondta Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester.

 

Vas megyében harminc állami fenntartású köznevelési intézményben voltak korszerűsítési és karbantartási munkák a nyáron, erre 24 millió forintot fordítottak – mondta Fodor István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szombathelyi tankerületének igazgatója az MTI-nek.

 

Felsorolása szerint Vasszécsenyben az Ambrózi-Migazzi István Általános Iskolában a vizesblokkokat korszerűsítették, világítótesteket cseréltek és megjavították a tetőt, a szombathelyi Micimackó Óvodában felújítottak egy vizesblokkot és kicseréltek egy uszodai berendezést, a rumi Rum-Kastély Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban hálószobák és tantermek parkettáját újították meg.