A kormány első ütemben 17 milliárd forintos forrásból Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában Budapesten.

 

Balog Zoltán éves meghallgatásán elmondta: a kormány által elfogadott programot a Miniszterelnökséggel közösen dolgozták ki, és a Kárpát-medence minden magyar lakta közösségét érinti majd, magában foglalva óvodák építését és felújítását is. A program első üteme az egyházi kézben lévő intézményekre terjed ki.

 

A kormány arról is döntött, hogy a kárpátaljai főiskola működését segítendő tanuszodát és tornatermet építenek, illetve a kabinet átvállalja a kárpátaljai magyar közösség védőoltásának költségeit. A miniszter úgy fogalmazott, nem szeretnék, ha az ottélők “migránsokká” válnának az elkövetkező években, de sajnos létezik egy ilyen negatív forgatókönyv is.

 

Beszámolt arról is, hogy Kárpátalja és Ukrajna Kárpátokon túli területeinek megsegítése érdekében a karitatív tanácson keresztül két év alatt, kilenc szervezet 200 tonna adományt juttatott el. Kitért a kárpátaljai magyar gyerekek táboroztatási programjára is.

 

A kormány célja az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér megteremtése, s a tavaly indított Makovecz-ösztöndíj célja, hogy a külhoni magyarok tanulmányait a környező országokban segítse. Fontosnak tartják, hogy ne csak az anyaországon keresztül tudjanak összekapcsolódni a hallgatók – jegyezte meg a miniszter.  Közölte: a képzési szerkezet változásairól a Kárpát-medencei Felsőoktatási Kerekasztal dönt, s az eddigi lépéseken túl hamarosan elindulhat a professzori program is.

 

Ennek lényege, ha egy egyetemi, főiskolai oktató vállalja, hogy egy, két vagy három szemesztert külhoni intézményben tölt el, megtarthatja magyarországi státuszát és fizetését, illetve többletjövedelemre is szert tehet.

 

Balog Zoltán beszámolt arról is, hogy a Határtalanul! program keretében 2013-ban még mintegy 12 ezren látogattak a köznevelés rendszeréből külhoni magyar területekre, 2016-ban ez a szám már több mint 48 ezer lesz. Emellett ilyen jellegű utazásokat szerveznek civil szervezetek is – jelezte, és beszámolt a program adminisztratív egyszerűsítésére hozott intézkedésekről. Az egyházi külhoni támogatások is jelentősen bővültek, míg 2011-ben 674 millió forint, tavaly már 2,4 milliárd állt rendelkezésre.

 

Románia vonatkozásában megjegyezte: felerősödtek a joginak álcázott akciók, amelyek célja, hogy visszacsinálják azokat a pozitív lépéseket, amelyek az egyházi restitúció területén történtek.

 

A tárca vezetője úgy látta, hogy a korábbi kormányzati struktúrában a nemzetpolitikai terület nem kapott kellő hangsúlyt, de mára megerősödött és a külhoni magyarság is érzik, hogy stratégiai változások történnek. A decentralizált rendszert jónak tartotta, és kiemelte, hogy tárcájánál a felsőoktatás, a köznevelés és az egyházi területen is külön források, felelősök vannak.

 

Szabocs Attila arról beszélt, hogy a kormány évről-évre többet tesz a külhoni magyarok helyzetének javítására. Szávay István pedig üdvözölte az óvodafejlesztési programot, egyúttal az iskolák helyzetére is felhívta a figyelmet és felvetette, hogy akár fejpénz-jelleggel támogatni kellene őket. Örömét fejezte ki a Határtalanul! program könnyítése miatt, de arra is kíváncsi volt, hogy az elszámolható tételek bővülés milyen eredményeket hozott. Javasolta a levéltárak fokozott támogatását is.

 

Kiss László vitatta, hogy a mostani decentralizált állapot jó a területen, szerinte ez számos átláthatósági problémát vet fel. A Határtalanul! programot jó kezdeményezésnek nevezte, jó irányúak a változások is, de több segítséget látna jónak a pályázatok elkészítéséhez.

 

Balog Zoltán válaszában elmondta: a programban a jövőben a szállás és utazási költségek mellett az étkezést, az útlevél-kiállítást, a belépőjegyeket is el lehet számolni, és a projektvezetők, kísérőtanárok tiszteletdíjat kaphatnak. A bővítés tapasztalatai ezután lesznek majd csak – jelezte.

A miniszter ismét letette a voksát amellett, hogy a nemzetpolitika területén “a kreatív sokszínűség megmaradjon”, de annyit mondott: a kormányban a koordináció még jobbá tételén folyik a gondolkodás.

 

A külhoni levéltáraknál támogatják a szakmai szervezetek közös képzéseit – mondta, s kitért arra, hogy többek között ilyen célokra is, 132 milliós támogatást biztosítanak.

 

Forrás: MTI

Kategória: Hírek