Az elmúlt 5-6 szezonhoz képest sokkal korábban érkezett Európába az influenzavírus – mondta az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa.

 

Molnár Zsuzsanna elmondta, már a 46. héten, azaz november elején voltak olyan európai országok, ahol megkezdődött a vírus cirkulációja.

 

Magyarországon jellemzően december végén, az ünnepek alatt szokott lenni egy mélypont, majd általában hétről hétre nő a megbetegedések száma. Idén azonban az 52. heti mélypont után az első héten megduplázódott a betegek száma. A legtöbb megbetegedést Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták – közölte a főorvos.

 

Molnár Zsuzsanna szólt arról is, hogy évről évre csökken azok száma, akik beoltatják magukat az influenza ellen, tavaly már csak kevesebb mint 800 ezer ember élt a lehetőséggel. Az idei adatokat most összesítik, január végén tudják megmondani, hányan oltatták be magukat ebben a szezonban – tette hozzá.

 

A főorvos elmondta, az influenza jellemzően hirtelen kezdődő betegség, ami lázzal, torokfájással, száraz köhögéssel és izomfájdalommal jár, utóbbi az egyik legbiztosabb tünet. Magas láz esetén a legfontosabb az ágynyugalom és a folyadékpótlás, nem érdemes azonnal orvoshoz menni. Ha azonban súlyosbodnak a tünetek és nem csillapodik a láz, akkor feltétlenül keressék fel a háziorvost – tanácsolta Molnár Zsuzsanna.

 

Kitért arra is, hogy az influenza kaput tud nyitni a különböző bakteriális fertőzéseknek, leggyakoribb szövődményei a melléküreg gyulladás, a középfül gyulladás, illetve a bakteriális tüdőgyulladás. A szövődményeknek leginkább a valamilyen alapbetegségben, például asztmában szenvedők vannak kitéve – fűzte hozzá.

 

A teljes felvétel ezen a linken megtekinthető:

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2017-01-13-i-adas-5/ 

 

Forrás: MTI

 

Kategória: Hírek