Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára fontosnak tartja, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megismerkedhessenek a jogaikkal és kötelezettségeikkel.

Rétvári Bence kedden Zebegényben, a Pest megyei település Napraforgó Óvodájában tartott sajtótájékoztatón bemutatta Az elveszett madártoll című gyermekjogi mesekönyvet, amelyről azt mondta, hogy kiadása európai szinten is példaértékű kezdeményezés.

Rétvári Bence hozzátette, hogy 20 ezer példányban jelent meg a könyv és mind a 4500 magyar óvodába eljuttatták abból a célból, hogy a gyermekek már óvodás korban találkozzanak olyan kérdésekkel, amelyek életük során fontosak lehetnek.

Beszélt arról is, hogy Boldizsár Ildikó tavaly megjelent kötete gyermeki szóhasználattal, mesés formában mutatja be, melyek egy ember jogai és kötelezettségei. Hozzátette: ezek közé tartozik például az emberi méltóság, egymás tisztelete, a tulajdonjog, az egészséghez, az egészségügyi ellátáshoz való jog.

Az államtitkár kiemelte, hogy a mesekönyv már a kiadás kezdetén nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen a kötet iránt már nemzetközi érdeklődés is van: szeretnék lefordítani és megjelentetni más nyelveken is.

Novák Krisztina, a kötetet kiadó Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa elmondta, hogy az elmúlt fél évben 19 megyét látogattak végig a könyvvel és 2500 óvodapedagógust képeztek ki a mesekönyv helyes használatára. Hozzátette, a mesék az alapjogokra épülnek, de másod- és harmadgenerációs jogok is megjelennek benne, például a tanuláshoz, a vallásszabadsághoz való jog, vagy kötelezettségként az idős emberek tisztelete.

Novák Krisztina beszélt arról is, hogy fontosnak tartják az egyéni jogok minél korábbi megismertetését a gyermekekkel, mert így felnőttkorukban már jobban értik, hogy mikor sértik meg mások jogait. A jogvédelmi biztos kitért arra, hogy decembertől kereskedelmi forgalomban is kapható lesz a mesekönyv.

 

Forrás: MTI

 

Kategória: Hírek