Idén öt, a következő esztendőben várhatóan 9-11 óvoda épületét újítják föl Szegeden uniós támogatással – közölte Nagy Sándor (Együtt) városfejlesztési alpolgármester a Tisza-parti városban.

 

Az öt épület rekonstrukciója 750 millió forintba kerül, melyből 650 millió forint az uniós támogatás, a fennmaradó részt saját bevételeiből fedezi az önkormányzat – mondta a politikus az egyik elsőként megújuló Tabán utcai óvodában tartott sajtótájékoztatón.

 

Az önkormányzat további óvodák rekonstrukcióját is tervezi, az építőipari-árak emelkedésének függvénye, hogy a terület és településfejlesztési operatív programból (TOP) a Szegeden a munkába járást segítő városi szolgáltatások fejlesztésére elkülönített 3,2 milliárd forint fennmaradó része kilenc, tíz vagy tizenegy épület felújítására lesz elegendő – közölte az alpolgármester.

 

Szentgyörgyi Pál (MSZP) gazdasági alpolgármester elmondta, korábban – a magánlakásokkal ellentétben – nem volt pályázati forrás a paneltechnológiával épült közintézmények korszerűsítésére. A TOP keretéből azonban már lehetőség nyílik erre.

 

A Tabán utcai óvodát 1977-ben adták át, az épület 1993-ban kapott cseréptetőt. A június végéig tartó felújítás során hőszigetelik az épületet, kicserélik a nyílászárókat és burkolatokat, korszerűsítik az elektromos- és fűtési rendszert, és részben akadálymentesítik az épületet – tudatta a politikus.

 

A felújítások mellett a források egy részéből – az adott intézmények igényeinek megfelelően – játékokat, illetve bútorokat is vásárolnak.

 

Forrás: MTI

Kategória: Hírek