Másfél – két év körüli gyermeke furcsán viselkedik, illetve fejlődése néhány területen elmarad a korosztályától?  Mikor gondoljunk autizmusra?

 

Mivel már rengeteg kutatás bizonyította, hogy minél korábban felismerjük egy gyermek esetében az autizmusra utaló jeleket, annál nagyobb az esély rá, hogy megfelelő intenzitású fejlesztéssel “visszaterelhető” a gyermek a többségi oktatási rendszerbe, nagyon fontos, hogy a fejlesztést ne halogassuk!

 

Ma már vannak olyan fejlesztési programok, amelyeket kifejezetten az 1 és 3 év közötti korosztályra fejlesztettek ki (pl. az ún. Early Start Denver Model, az ESDM mellyel Alapítványunk is foglalkozik), melyeknek célja, hogy 4 éves korára a gyermek utolérje a korcsoportját. Sajnos itthon ma még 3 éves kor alatt ritkán jut egy gyermek diagnózishoz, hiszen a diagnosztizáló helyek túlterheltek, sokszor fél éves várólistával, és általában a környezet is csak 2 – 3 éves kor magasságában “fog gyanút”.

 

A mi meglátásunk az, hogy a szakértői  diagnózis hiányában is fel lehet ismerni ha egy gyermek az ún. “rizikó csoportba” tartozik, és ilyenkor azt tanácsoljuk, hogy a fejlesztést minél előbb kezdje meg a család, mert van rá esély, hogy ezzel sikerül egy komolyabb tünetegyüttes kialakulását megakadályozni.

 

Az alábbi linken elérhető teszt alkalmas ennek meghatározására, 18 – 24 hónapos kortól elvégezhető. Az eredmény természetesen nem számít hivatalos diagnózisnak, de mindenképpen alkalmas arra, hogy megkezdhessük a  korai intervenciós program mérlegelését és összeállítását az érintett gyermek számára.

 

M-CHATM-CHAT_Hungarian

 

Ne feledje, ha több mint 3 pontot ér el a teszten, nem kell kétségbe esni, de talán érdemes cselekedni! Tartsa észben, hogy az autizmus ma már nem egyenlő a reménytelenséggel, még rengeteg minden alakíthatja gyermeke fejlődését és jövőjét!

 

 

Forrás: http://www.gap-szindroma.hu