Óriási ötleteket mutat nekünk Barbara, a momwithfive blog szerzője – képekkel, leírásokkal.

 

Sok játékunk van. Még annál is több. Sőt, olyan is van, ami igazából nincs is. De ennek ellenére folyamatosan megy a nyaggatás a gyerekeim részéről, hogy ilyen izét, meg olyan izét szeretnének, na, meg persze az is előfordul, hogy elirigylik a másik születésnapi/névnapi/karácsonyi/húsvéti ajándékát, rossz esetben elcsenik és eldugják, jobb esetben ők is ugyanazt kérik a legközelebb esedékes ünnepnapra. De nem, nem vagyok hajlandó egy játékból két példányt venni, bármennyire is könyörögnek érte. Egyszer megtettem, nem lett jó vége: folyamatosan a másikéhoz hasonlítgatták a saját példányukat, aztán jött a bezzegelés, hogy bí-bí-bí, az enyémen még nem kopott le a matrica, az enyém még fényes stb. Ez egyszer bőven elég volt.

Ugyanakkor meg tudom, hogy bizonyos játékok több korosztálynak is tökéletesen megfelelnének, de egyik gyerekemet se kényszerítem arra, hogy az ő személyének választott ajándékot kötelező jelleggel megossza a többiekkel; egy nagycsaládban is mindenkinek jár a privát tér, a privát szféra és olyan dolgok, amelyekre azt mondhatja, hogy az csak az övé, így is épp elég olyan dolog van, ami közös, vagy amit közösen használnak/használunk.

Itt lép színre a kreatív anya énem. Bár nem veszem meg az adott játékot még egy példányban, de egy ideje már tudom, hogy a játékra ácsingozó tömegek egy házi változattal mindig lekenyerezhetőek. Ebben az esetben az eredeti tulajdonosnak sem lehet egy szava sem, mert a két darab messze össze nem vethető – inkább csak funkciójában, külcsínyben tutira nem – így nincs ok a veszekedésre, ugyanakkor nem sérül a privát tulajdon eszméje, sőt még akár az együtt játszás, versenyzés (a játék típusától függően) lehetősége is felmerülhet.

A legutóbbi ilyen ajándék egy golyógurító volt, amelyet egymás kezéből akartak kikapkodni a gyerekek. Mi, szülők is nagyon jól szórakoztunk vele, ha fektetés után időben kicsempésztem a gyerekszobából. Így jött az ötlet, hogy elkéne belőle még néhány példány. Keresgéltem, kutattam a neten mindenféle ötlet után, hogy aztán a sok inspirációból megalkossam a számunkra legmegfelelőbbeket. Csupán egy cipősdobozra, néhány szívószálra és spatulára volt szükségem hozzá. Az abszolút favorithoz pedig még ilyen alapanyagkészlet sem szükségeltetett, csak ki kellett borítani a gyerekek legós dobozát és megkeresni a megfelelő elemeket.

Golyógurító cipősdobozból No. 1.

golyógurító házilag

 

Hozzávalók

  • cipősdoboz fedele
  • szívószálak
  • ragasztópisztoly, olló, ceruza
  • üveggolyó

Elkészítés

  • vegyük magunk elé a cipődoboz fedelét, a két rövidebb oldal közepén jelöljük ki a rajt és a cél részt
  • ceruzával tervezzzük meg a golyópályán az akadályokat
  • vágjuk megfelelő méretűre a szívószálakat és ragasztópisztoly segítségével rögzítsük őket (vegyük figyelembe a gurítandó golyó méreteit, hogy mindenhol elférjen az akadályok között)

Tipp

  • nagyobb gyerekeknek jó szórakozás magának a pályának, az akadályoknak a megtervezése: lehet egyszerűbbet, bonyolultabbat is kitalálni, a kisebbek pedig az elkészítésben segédkezhetnek
  • nyaralásra is jó játékötlet, ha épp esik az eső, hiszen helyben is könnyen elkészíthető az alapanyagoknak hála

Golyógurító cipősdobozból No. 2.

golyógurító házilag

 

Hozzávalók

  • cipősdoboz alja
  • gyógyszertári spatula/vastagabb szívószál
  • ragasztópisztoly
  • üveggolyó

Elkészítés

  • állítsuk a rövidebbik oldalára a dobozt
  • a tetején, az egyik sarokba vágjuk egy akkora lyukat, amelyen kényelmesen át tudjuk majd dobni a golyót
  • ha nem túl nagy a dobozunk, akkor vágjuk megfelelő méretűre a spatuláinkat (én a képen látható dobozhoz a gyógyszertári spatulából levágtam öt centit)
  • egymással szemben, ferdén ragasztópisztoly segítségével rögzítsük a doboz hátsó falához a spatulákat

Tipp

  • a spatulákat/szívószálakat egyszerű faágakkal is helyettesíthetjük, így ez a játék is nagyszerű elfoglaltságot nyújthat egy esős napon a családi nyaraláson (doboz bárhol akad, a megfelelő faágak felkutatása pedig jó kaland…)
  • ha nagyméretű dobozt használunk a golyógurító elkészítéséhez, akkor a spatulák elhelyezénél több variációs lehetőségünk van, használjuk a fantáziánkat!

Golyógurító legóból

golyógurító házilag

 

Ennek az elkészítéséhez csak legóelemekre és a fantáziánkra van szükség. Lehet egyszerű és bonyolult, teljesen puritán vagy különleges elemekkel díszített, fiús vagy lányos, minden ízlés kérdése. Nagyon jó szórakozás a nagyoknak a pálya kitalálása, a kicsiknek pedig a golyó végigvezetése.

 

golyógurító házilag

 

 

Forrás: http://momwithfive.com/hu/2017/06/08/golyogurito-ciposdobozbol-es-legobol/

Kategória: Játékok