Sajnos nincsen előre megírt recept ahhoz, hogyan biztosítsunk a gyermekek számára boldog életet. De léteznek fontos hozzávalók, amelyek jelenléte szükséges lehet ahhoz, hogy a megfelelő körülményeket biztosítsunk a boldog vagy kielégítő irányú fejlődéshez.

boldog_gyerek2

A legfontosabb, hogy gyermeked biztonságos és stabil környezetben nőjön fel, sok törődéssel és szeretetben. Ezen kívül, lényeges, hogy mind fizikális, mind lelki és szociális kihívásokat biztosítsunk számára.Első számú pillér a nevelésben, hogy erős belső iránytűt építsünk ki a gyermekekben, amely által boldogak, rugalmasak és empatikusak lesznek és nem roppannak össze, akármivel is találkoznak az életben.

 

A legközelebbi fejlődés zónája: A nyugati társadalmak nevelési módszereinek alapja Lev Vigotszkij orosz pszichológus fejlődési gondolata. E szerint mindig lézeik egy “potenciális fejlődési tér”, amelyben az egyéni képességek meghaladhatók, ha néhány feltételt biztosítunk. Mások segítségével a gyermek nagyobb teljesítményre lesz képes, mint amilyenre önállóan képes lenne. Ez a szociális interakcióban megmutatkozó tanulási potenciál Vigotszkij elméletének leglényegesebb koncepciója, a legközelebbi fejlődési zóna, amely képviseli a gyermek aktuális fejlődési szintje és a potenciális fejlődési szint közötti távolságot.

 

 

Egy új dologban elért siker élménye az agy jutalomközpontjában endorfin hormonokat szabadít fel, amelytől a gyermek boldogságot és elégedettséget érez. Ebben az esetben újra energiát és kedvet fog érezni valami új kipróbálására, valami új területen – vagyis következő alkalommal ott, ahol a legközelebbi fejlődési zóna található majd. Ez segít a gyermeknek kifejlesztenie az egyik legfontosabb tulajdonságot, vagyis hinni saját magában, ami az egészséges önértékelés és a jövőban való boldogulás kulcsa lesz.

 

 

Ha a gyermek úgy érzi, túl messze került a saját fejlődési zónájától, például külső nyomás, vagy valamivel kapcsolatos félelem hatására, az indolkoltnál jobban idegessé és szorongóvá válhat, ami ahhoz vezet, hogy elveszti irányítóérzékét és a saját aktív részét a “területen”. Ez a tanulás hamis élményéhez vezet – “Azt hiszem meg tudom csinálni (vagyis mások úgy gondolják, vagy elvárják tőlem), de igazából nekem nincs valós élményem arról, hogy készen állnék rá és valójában mindentől függetlenül tudnám irányítani az életem (a saját legközelebbi fejlődési zónámat).”

boldog_gyerek

 

A játék fejleszti az önértékelési képességet: Az önbizalom a legjobb, ha jó önértékeléssel párosul. Ehhez, a legjobb tanácsom, hogy játssz a gyermekeddel amennyit csak tudsz. Menjetek az erdőbe, a folyópartra, a kertbe, a parkba bárhova, ahol a gyermek boldognak érzi magát, olyan helyekre, amelyek lehetőséget nyújtanak a kiváncsiság kielégítésére, a képzelet használatára és hogy tesztelje a saját legközelebbi fejlődési zónáját.

 

 

A szabad játék három pozitív haszna:

  1. A gyerekek megtanulnak megbirkózni a stresszhelyzetekkel és rugalmasabbak lesznek. Tesztelik magukat, mennyi stresszt képesek kezelni és ezáltal könnyebben veszik későbbi életükben az akadályokat.
  2. Önkontrollt tanulnak. Egymással játszó gyerekek tényleg szeretnék, ha a játék folytatódna. Így, még ha nehezebb karakterű résztvevők is jelen vannak, vagy szabályokat kell kitalálni, esetleg újragondolni, önkontrollt (ami egy nagyon értékes tulajdonságunk) kell gyakorolniuk, a játékban maradáshoz.
  3. Tanulnak! Főként különböző korú gyermekek, ha együtt játszanak. A játék nagyon sokat tanít nekik. Több országra kiterjedő kutatások szerint sokkal hatékonyabb így a tanulás, mintha egyedül tennék.

 

Figyeljünk a jelzésekre és kezdeményezésekre: Szülőként nagyon fontos, hogy felismerjük a gyermek legközelebbi fejlődési zónáját. Nem azt, amit mi gondolunk, hogy szerintünk hol kellene lennie, hanem amiben a felnőtt ténylegesen találja magát (a kettő sokszor nem egyezik). Figyeljünk a jelekre vagy az ötletekre, amit a gyermek felénk közvetít. “Ezt meg tudom csinálni..!”, “Megsétáltathatom a kutyát?”, “Apa, te ide ülsz, én meg ide ülök”, “Nézd, milyen magasra tudok mászni!”, “lekapcsolhatod a lámpát, ha elaludtam” stb.

 

 

Ezek a kijelentések jelzik, hogy szeretne kipróbálni valamit, amire ő készen állva érzi magát. Próbáld ne útját állni, hanem teremts biztonságot és biztonságos környezetet tevékenységéhez úgy, hogy terveidbe ne vond be a gyermeket. Higgye azt, hogy ő irányít. Mutasd ki belé vetett bizalmad – a gyerekek akkor fejlődnek, ha éreztetjük velük, hogy hiszünk a sikerükben.

 

 

Ezek a javaslatok segítenek, hogy a gyermekben nagyobb függetlenség alakuljon ki, ami óriási erő lesz számára, bármilyen akadállyal is találkozik útján. Ha azt is meg tudod tanítani, hogy hogyan fejezze ki érzésit szavakkal és tettekkel, valamint lehetőséget adsz arra, hogy megtanulja, hogyan kezelje a konfliktusokat, már recept van a kezedben ahhoz, hogyan segítsd őt a boldogság elérésében.

 

 

Forrás: chilldren.blog.hu