Több mint egy éve adott hírt a Kisduna, hogy Kicsimaros néven korai fejlesztő nyílt Nagymaroson. Az eltelt idő tapasztalatairól beszélgettünk Rétiné Szalai Ritával. Kíváncsi voltam arra, hogy mennyire élnek az érintett családok ezzel a nagyszerű – tálcán kínált – lehetőséggel.

 

– Kedves Rita, vannak-e az elmúlt időszakra statisztikai adataid?

– Indulásunk óta közel száz gyerek fordult meg nálam. Azért is tudom ezt ilyen pontosan, mert éppen most fejeztem be egy újabb kurzust Lakatos Katalin alapítványánál. Igen erős, nagy odafigyelést igénylő tanulási szakaszon vagyok túl, sokat jártam hospitálni is. Lakatos Katalin a TSMT-módszer kitalálója, nagyon igényes arra, hogy aki követi őt, pontosan és lelkiismeretesen dolgozzon, hiszen itt a gyerekek egészségéről, a családokban folyó élet könnyítéséről van szó. Ezt nem lehet feléből-harmadából csinálni, hiszen eredmény csak akkor mutatkozik, ha a rendszeresség és a fent említett pontosság jelen van a mindennapokban. Örülök, hogy a sors emellé az alapítvány mellé vezérelt, mert így a folyamatos továbbképzés is biztosítva van számomra.

 

 

– Mi volt a képzés témája?

– A rizikós gyerekek iskolabeválása. Az évek óta tartó kutatások alapján mind több olyan gyerek jelenik meg a gyermekintézményekben, akik figyelemzavarral, idegrendszeri, beszédértési vagy mozgási zavarral küzdenek. Egyes szakértők szerint ezeknek a gyerekeknek az aránya 15-30 % között mozog. Azért is örültem ennek a témának, mert nagy számban nagycsoportos korú gyerekek szülei jelentkeznek nálam. Amint közeleg az iskola, érzik a szülők is, már nem lehet legyinteni arra, hogy a gyerek nem figyel, nem fogad szót, stb. Itt szeretném hangsúlyozni a TSMT szerepét a sikeres iskolai beválás érdekében: rengeteg időt, fáradságot, küszködést megspórolhat magának a gyermek és a szülő is, ha megalapozzák a tanuláshoz szükséges készségeket. Így tudnám érzékeltetni: a véget nem érő magolás, könyv feletti görnyedés, mechanikus tanulás helyett sokkal hatékonyabb, ha egyszerűen jobban fog a gyermek agya.

 

A feladatok a gyermek idegrendszeri érését segítik


– Fontos tudni, hogy mikor keressen téged a szülő? Milyen tünetek árulkodnak már nagyon korán?

– Először is: mindenki bízzon az ösztöneiben! Ha bármi furcsát, nem megszokottat tapasztalnak a kisgyereknél, inkább vizsgáltassák meg, minthogy késő legyen.
Olyan tesztekkel dolgozom, amelyek 3, 6, 9, 12, 16, 24 hónaposan, továbbá 3 és 4 évesen kiszűrik a bajokat, és megfelelő terápiát alkalmazva javítani lehet a kisgyerek állapotán, sőt, jó esetben rendbe is hozhatjuk őt.
A későbbi – 5 éves korban – alkalmazott úgynevezett állapot és mozgásvizsgálattal már az iskolaérettség szempontjából mérem fel a gyerekeket. A tünetek közül megemlítenék néhány árulkodó jelet:

 

 

0-3 év között:
• a kisgyerek csak egyik irányba fordítja a fejét
• a két testfél mozgása között látványos a különbség
• a nyakon, karon, combon nem szimmetrikusak a ráncok
• nem szeret hason lenni, kimarad vagy rövid ideig tart a forgás, kúszás, mászás
• megkésett mozgás- illetve beszédfejlődés
• csak rövid ideig tud egy dologra koncentrálni, játéktevékenységére a csapongás jellemző
• nehezen irányítható, nem együttműködő,
• akaratos, öntörvényű, agresszív, dühkitörések jellemzik

 
3-7 éves korig:
• ügyetlen, pontatlan mozgáskivitelezés
• nehezen tanul meg új mozgásokat (pl. hintát hajtani, kerékpározni, labdajátékokat)
• a beszédhangok kiejtésének nehézségei
• nem szeret rajzolni, ceruzafogása nem megfelelő
• figyelemzavar
• alvászavar
• hiperaktív, nem lehet lefárasztani
• nehezen fogad el szabályokat,
• gondolkodás nélkül cselekszik
Ezeknek nem is tulajdonítanak a szülők nagy jelentőséget, pedig sokat elárulnak a gyerek állapotáról. Abban szeretném a szülőket meggyőzni, hogy bizonyos dolgokon lehet segíteni, az alkalmazott terápia teljesen rendbe is hozhatja a gyereket. A vizsgálat során általában kiderül, hogy a tünetek közül jó néhánnyal találkozott a hozzám érkező szülő, de közben „tünetváltás” volt, vagyis újak jöhettek a régiek helyett.

 

ITT OLVASHATJA TOVÁBB A RIPORTOT.

 

 

Forrás: http://kicsimaros.hu/?p=836