A mai világban nagyon kevesen olvasnak, pedig kutatások is alátámasztják: az élet minden területén rengeteg pozitív hatással jár ez a tevékenység. Mit tegyél, hogy gyermeked szeressen olvasni és kellemes élményként élje meg az olvasástanulás folyamatát?

 

Ti is néha gőzerővel mentek abba az irányba, hogy gyermeked ne szeressen olvasni?

Elgondolkoztál már azon miért is szoktál felolvasni gyermekednek? A gyerekeknek ugyanazon célból olvasunk fel pl. esténként, mint amiért beszélünk hozzájuk: vagyis, hogy

  • biztonságba érezzék magukat,
  • szórakozzanak,
  • lekössük őket,
  • ismereteket szerezzenek,
  • felkeltsük az érdeklődésüket.

Azzal, hogy felolvasol gyermekednek egyben azt is megalapozod, hogy

  • örömmel gondoljon az olvasásra,
  • ismereteket szerezzen,
  • gyarapodjon a szókincse,
  • jó mintát lásson tőled.

Ok, eddig rendben, de akkor hol rontjuk el?

Most két alapvető és nagyon egyszerű olvasástanulási alapelvet mutatok neked, amit ha figyelmen kívül hagysz, kétlem, hogy gyermeked szeretni fog olvasni.

 

Alapelv #1 – Az emberi természet öröm központú.

Ez egy FONTOS és egyben egy nagyon gyakran (naponta több ezerszer – és ez nem túlzás) figyelmen kívül hagyott alapelv.

Egyben biztos lehetsz. Azt már bizonyára magadon is megtapasztaltad, hogy azokat a tevékenységeket csinálod újra és újra, amelyek örömet okoznak neked.

Ez az oka annak, hogy újra és újra visszamész abba az étterembe, ahol jól érezted magadat, és újra és újra meglátogatod azokat az ismerőseidet, akikkel jól érzed magad.

És ugyanígy fordítva. Kerülöd azokat az ételeket, amiket nem szeretsz, lezárod a rádiót, ha olyan zenét játszanak, amit nem szívesen hallgatsz, és nem mész el azokhoz az ismerősökhöz, akikkel nem volt kellemes együtt lenni.

Érzékszerveink elektromos és kémiai üzeneteket küldenek az agyunknak. Ha valami kapcsán “kellemes élmény” üzenet érkezik agyunkba, akkor a későbbiekben pozitív reakciót vált ki belőlünk egy hasonló helyzet.

Ha azonban “kellemetlen élmény” üzenet érkezik agyunkba valami kapcsán, akkor legközelebb ennek megfelelően, azaz negatívan reagálunk majd a hasonló helyzetekre.

Egy elismert amerikai kutató – az amerikai Museum of Natural History pszichológusa – az  állatok viselkedésének tanulmányozása közben a viselkedési reakciókat két nagy kategóriába sorolta:

1) csinál
2) visszautasít

A világ legegyszerűbb következtetésére jutott: azt “csináljuk”, ami kellemes számunkra és “visszautasítjuk”, ami kellemetlen számunkra. Mégis nap mint nap elfejeltjük, hogy így működünk!

Minden alkalommal, amikor gyermekünknek felolvasunk és egy “kellemes élmény” üzenet érkezik gyermekünk agyához, teszünk azért, hogy szeressen olvasni.

Minden alkalommal, amikor az iskolában vagy otthon

  • túl nehéz szöveget kell olvasnia,
  • nem érti az olvasmányban előforduló szavakat,
  • állandóan kijavítjuk,
  • leszidjuk a hibáiért,
  • stb.

a  “kellemetlen élmény” üzenet megy gyermekünk agyához. Ekkor gőzerővel megyünk abba az irányba, hogy ne szeressen olvasni gyermekünk (miközben talán azt gondoljuk, hogy ezt így kell, mert velünk is így csinálták).

A tanulási élmény ily módon lehet

  • unalmas,
  • fárasztó,
  • fenyegető,
  • értelmetlen.

Főleg amikor gyermekünknek szinte végeláthatatlan órákat kell eltöltenie házi feladat írással, hosszú és bonyolult nyelvtani szabályok és definíciók bemagolásával vagy soha véget nem érő  kérdéssor megválaszolásával.

(Ilyenkor fellélegezhetünk, hogy ezt mind nem nekünk kell csinálni. Mi már túl vagyunk ezen! Huh!)

Ha egy gyermeknek ritkán van kellemes olvasási élménye és többnyire csak kellemetlen olvasási élményekkel találkozik, ne várjuk azt, hogy szeretni fog olvasni. Te se szeretnél.

 

 

Alapelv #2 –  Az olvasás egy szerzett képesség.

Az olvasás olyan, mint a biciklizés, autóvezetés vagy varrás. Annak érdekében, hogy jól csináljuk, sok-sok gyakorlás kell.

Az elmúlt 25 év tapasztalata és kutatása azt mutatta – nemtől, fajtól, nemzetiségtől és szociális háttértől függetlenül -, hogy a fenti 2 alapelvet muszáj figyelembe venni, ha egy életre szólóan szeretnéd gyermekedet olvasóvá nevelni.

Tapasztalat szerint azok a gyerekek akik sokat olvasnak, többet tudnak elérni az életükben, mint nem olvasó társaik, magasabb végzettséget szereznek, és jobban boldogulnak az életben.

Azok a gyerekek, akik nem szeretnek olvasni,  nem tudnak jó eredményeket elérni (sajnos nagyon sok magyar gyermek és felnőtt).

 

 

De vajon miért nem olvasnak ők sokat?

Az #1 alapelv miatt. Mert sok kellemetlen élményt szereztek az olvasással kapcsolatban az iskolában vagy otthon. Ezért pontosan úgy viselkednek a könyvekkel kapcsolatban, mint a macska a forró kásával. Kerülik azt.

 

 

Forrás: http://eletrevalogyerek.hu/blog/mit-tegyel-hogy-gyermeked-szeressen-olvasni/