Az óvodai beszoktatás, az elválás talán az anyának még nehezebb, mint a gyereknek. Összeírtunk pár segítő pontot, ami talán megkönnyíti mind az anyának, mind a leendő óvodásnak az óvodakezdést.

 

1. Minden fejben dől el!

Már szinte elcsépelt gondolat, de bizony, minden a fejben dől el. épp ezért már időben kezdjük el szokni a gondolatot, hogy a gyermekünk óvodába fog járni. Örüljünk vele együtt, hogy már ilyen nagy, és megteszi az első olyan önálló lépését, amikor bizony mi csak hátulról támogatjuk, de a jelenlétünk nélkül fog megtenni. ez egy teljesen új világ mind a gyermeknek, mind az anyának. Bekerül egy kis közösségbe, új perspektívák nyílnak meg, számos új dolgot fog megtanulni.

 

2. Ismerkedjünk meg az óvodával!

Kérdezzük meg, hogy beiratkozás előtt van-e lehetőség arra, hogy még a beszoktatás előtt körbenézzünk az óvodában akár gyermek nélkül, akár gyermekkel együtt. Sokat segíthet, ha az első nap már van ismerős dolog, az óvónéni sem ismeretlen.

Sok óvodában van nyílt nap, óvodakóstolgató foglalkozások, játszós délelőttök, próbanapok, amikor meg lehet ismerkedni az óvónénikkel, a csoportszobával, az udvarral. Ezeket a lehetőségeket ne hagyjuk ki! ennek keretein belül a gyermek a szüleivel együtt ismerheti meg az óvodát, a játékokat, a szabályokat.

 

További tudnivalókat ITT olvashatnak a készülődő anyukák.

 

Forrás: http://tulipanovoda.eu/eu/ovodakezdes-tanacsok-kezdo-anyukaknak/