Amikor egy kisgyerek először átlépi az ovi küszöbét, még annyira fiatal, hogy kevés megelőző élménye van ezzel kapcsolatban.

És nem csak az ovival kapcsolatban nincsenek még élményei, hanem azzal kapcsolatban sem, hogy édesanyjától távol van, ráadásul más környezetben is, ahol nem családi szabályok érvényesek.

Talán ezért is olyan nehezek sok gyerkőcnek az első napok.

Többször olvastam már, hogy csak az a gyerek sír, aki erősen kötődik a szüleihez – és ebből sajnos akár azt a következtetést is levonhatjuk, hogy amelyik gyerek nem sír, akkor az nem elég erősen kötődik. Pedig ez így nem igaz. Minden gyerek más, van, aki sír, és van, aki nem. Ettől még mindkettőnek fájhat a szülőktől való elválás. Szóval nem kell, hogy lelkiismeret furdalásod legyen, ha a gyermeked vidáman szalad az oviba már első reggel.

Az is eltérő, hogy a gyerekeknek mikor kezd el fájni az elválás. Vannak gyerekek, akiknek éppen akkorra lesz elegük az oviból, mikor a többiek már nem sírnak reggelente.

Arról, hogy mi mindent tehetünk azért, hogy könnyebb legyen, több helyen is olvashatsz.

Ebben a posztban olyan verseket, meséket gyűjtöttem össze, melyek az ovikezdést idézik.

 

 

Várnai Zseni: Új óvodás

Jött az óvodába ma egy új gyerek,
Persze én meg mindjárt elébe megyek.
Miért állsz így félre?
Itt senki se bánt!
Unalmas itt? Nézd csak
ott az elefánt.
Kockaházat építenek amott
a többiek,
Te is nemsokára építhetsz ilyet.
Játsszál velünk együtt, menjünk oda hát
Nálunk minden gyerek jól érzi magát.

 

 

Aranyosi Ervin: Hogyan lettem óvodás

Anyukám egy napon
kézen fogott engem.
Mondta: – Itt az idő,
óvodába mennem.

Kicsit féltem ugyan,
de kíváncsi voltam,
– Na jó, én nem bánom,
indulhatunk! – szóltam.

Ott, az óvodában,
óvónéni várt rám.
S láttam sok kis arcot,
– tán magamat látnám?

Néhányuk megszeppent,
na de mind kíváncsi,
Ők is pont most kezdtek
Óvodába járni.

Kis székek, asztalok,
voltak a teremben,
a polcon sok játék,
sorakozott rendben.

Aztán Anyu mondta,
– neki el kell menni!
Próbáljak meg bátor,
kis óvódás lenni.

Érezzem jól magam,
viselkedjek szépen,
délben majd egyem meg,
a finom ebédem.

Játsszak társaimmal,
s az idő elszalad,
s Ő majd siet értem,
itt legyen hamarabb.

Sok új dolog várt rám,
mert az Ovi csodás.
Valahogy így történt,
így lettem óvodás.

 

 

Aranyosi Ervin: Plüss maci gondolatai

Óvodába mentél én meg itthon várlak,
hiányzol kis gazdám, sírok is utánad!
Nélküled az élet, unalmas, kietlen,
csak a várakozás unatkozik bennem!
Úgy szeretnék én is, veled messze menni,
biztosan jó lehet óvodásnak lenni.
Nekem az is tetszik, mikor elmeséled,
s a sok szép kalandot közben újra éled.
Mesélsz játékokról, szép homokozóról,
a kis barátodról, a szöszke Jocóról,
és a szerelmedről, kivel puszilkodtál,
s kiről rajtam kívül senkinek se szóltál.
Ám te ott vagy, s én itt!, Annyira hiányzol,
én itt unatkozom, s közben te ott játszol.
Kérlek, holnap reggel, vigyél majd magaddal!
hadd birkózzak meg a nehéz feladattal.
Az óvónéninek elmondom a dolgot,
hogy a te mackód csak közeledben boldog.
Hadd ismerjem meg a sok, kedves barátod,
én is vidám leszek onnantól, meglátod!

 

 

Orgoványi Anikó: Kezdődik az óvoda

Piros labda, fakocka,
kezdődik az óvoda.
Gyülekezik a sok gyerek,
mint szőlőfürtön a szemek.
Nem sok mindenkit ismerek,
kicsi szívem picit remeg.
Csüngök még az anyukámon,
mint almagyerek a faágon.
Mosolyogva kezünk kéri
a sok kedves óvó néni.
Mennyi játék, mennyi kép,
mennyi öröm vár itt még!
Énekelünk, rajzolunk,
és közben megokosodunk.
Úgy döntöttem, ide járok,
barátokra itt találok.

 

 

 

Forrás: https://gyereketeto.hu/szervezes/versek-konyvek-ovikezdesre/