PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Nagycsaládos pályázók számára 2018. évben felhasználható üdülésre

 

PÁLYÁZAT BENYÚJTHATÓ
2018. JANUÁR 15. NAPJÁTÓL

A pályázat célja:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, magánszemély, akiknek a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2018. január 1-jén érvényes minimálbér összegét[1], továbbá három vagy annál több gyermeket nevel(nek) saját háztartásukban, akik után – a pályázat benyújtása napján – családi pótlékra jogosul(tak)[2].

A pályázatban azon 3 vagy több gyermeket szükséges szerepeltetni, akik a pályázati kiírás feltételeinek megfelelnek és az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt kívánnak venni. Amennyiben a pályázatban részt vesz a pályázó házas vagy élettársa is, az adatlapon fel kell tüntetni a személyére vonatkozó adatokat is. A benyújtott pályázatban megjelölt személyek későbbi módosítására nincs lehetőség!

Elnyert támogatás esetén:

  • a pályázó és házas- vagy élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5.000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetésével;
  • a pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 2.500 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.

Az üdülési támogatás igénybevétele a családdal együtt üdülő, 3 év alatti gyermek(ek) részére térítésmentes, azonban a pályázó profiljában kötelező megadni a 3 év alatti gyermek(ek)re vonatkozó adatokat is.

Az elnyert üdülési támogatás a választott üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka, vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartamú lehet. Az Alapítvány a támogatást Szálláshely Utalvány formájában, a szállásfoglalás rögzítését követően postai úton juttatja el a kedvezményezettek számára. A szállásfoglalás véglegesítését követően a lefoglalt szálláshely és az üdülés időpontjának módosítására nincs lehetőség!

 

Általános pályázati feltételek és további részletek ITT.

 

 

Forrás: http://www.erzsebetprogram.hu

Kategória: Pályázatok