Az ép, egészséges gyermek fejlődési folyamatának elválaszthatatlan, szocializációjának pedig szerves része a nyelvelsajátítás képessége, illetve maga a nyelvelsajátítás folyamata. Az öröklött tényezők mellett azonban ahhoz, hogy a gyermek képessé váljon a társadalmi környezete nyelvi és viselkedési szabályainak megértésére, értelmezésére, majd maga is meg tudjon felelni nyelvi és nem nyelvi magatartásában egyaránt az őt körülvevő felnőttek elvárásainak, mindenképpen egy támogató környezetre van szükség.

 

A támogató környezet sorában elsődlegesen és döntően meghatározó szerepe természetesen a családnak van, de azáltal, hogy a gyermekek számára az óvodába járás hároméves kortól kötelező, az intézményes nevelés keretei és a hozzá kapcsolódó nevelési-fejlesztési feladatok szerepe napjainkban még inkább felerősödik. Ezt jól tükrözi az óvodai nevelés kereteit biztosító Alapprogram is, amikor egyrészt külön is kiemeli az óvodai nevelés feladatai között az értelmi fejlesztés és nevelés mellett az anyanyelvi fejlesztést, nevelést, másrészt pedig akkor, amikor úgy fogalmaz, hogy „az anyanyelvi nevelés valamennyi tevékenységi forma keretében megvalósítandó feladat” [363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról].

A kommunikációval, valamint a verbális kommunikációt lehetővé tevő nyelvvel, nyelvelsajátítással összefüggő nevelési, fejlesztési feladatok kiemelten történő kezelése azonban nem új keletű az óvodapedagógia történetében, hiszen közel fél évszázados múltra tekint vissza. Az 1971-es Óvodai nevelés programja volt ugyanis az a dokumentum, amely azzal a kijelentésével, hogy az anyanyelvi nevelés nem tekinthető kizárólag kötelező foglalkozásokon megvalósítandó feladatnak … szerves része az óvodai élet minden mozzanatának, a nevelés és az oktatás egész folyamatának” (ONP, 1973:157), gyakorlatilag kimondta azt a máig is érvényes tételt, hogy ennek a területnek a fejlesztése az óvodai élet minden pillanatában és minden tevékenységformájában tetten érhető kell hogy legyen.

 

A fenti gondolatsor hívta életre Mindenben anyanyelv című kötetünket, amely már elérhető weboldalunkon is. Hiánypótló kiadványunk rendkívül gazdag leírásokkal, módszertani anyagokkal, ötletekkel, játékokkal támogatja az óvodapedagógusok munkáját a nyelvfejlesztés területén.

A szerző, Katona Krisztina, részletesen avat be bennünket a nyelvfejlődés életkori sajátosságaiba, és a beszédhez szükséges képességek játékos elsajátításának eszköztárába.