Petróczi Gábor írása teljes terjedelmében az Ellenőrzés a közoktatásban című kiadványunkban jelent meg.

 

Öt évvel ezelőtt indult el a pedagógusok minősítési, önértékelési és tanfelügyeleti rendszerének a szakmabéliek által fenntartásokkal és komoly aggodalommal várt rendszere. Az elmúlt öt év alatt sokat tanulhattunk a saját magunk tévedéseinkből, és az oktatásirányítás is igyekezett korrigálni a rendszerben előforduló lényegesebb hibákat.

Úgy gondolom, hogy a nyitott szemmel járó vezetők és pedagógusok ma már birtokában lehetnek minden olyan információnak, amely

  • a minősítési feladatok optimális tervezését,
  • az intézményi önértékelési teendők praktikus vezetését és tervezését, valamint
  • a kijelölt tanfelügyeleti ellenőrzések eredményesebb lebonyolítását segíti.

 

Azt is tapasztalom azonban, hogy még mindig sok olyan iskola és óvoda, nagyon sok olyan intézményvezető van, akik még mindig nem nőttek föl a feladathoz, és nem fordítottak megfelelő figyelmet

  • az optimális tervezési lehetőségek felmérésére és
  • az ellenőrzési feladatok megvalósítására.

 

Meggyőződésem, hogy az előttünk álló három évben ezek a pedagógusok, még inkább az intézmények és intézményvezetők kénytelenek lesznek belátni tévedésüket, mert az esetükben felhalmozódott minősítési és önértékelési feladatokat irracionálisan rövid idő alatt kell majd megoldaniuk.

 

A pedagógusok tervezési lehetőségei alapvetően a saját minősítési eljárásukra korlátozódnak, hiszen – a gyakornokok kivételével – az eddigiekben maguk dönthettek arról, hogy jelentkeznek-e a következő naptári év minősítési tervébe vagy sem. Az egyes intézményekben esetlegesen hiányzó megfelelően előrelátó vezetői motiváció (vagy inkább kiokosítás) hiánya azonban általában rányomja a bélyegét az adott intézmény pedagógusainak minősítési aktivitására is.

 

Cikkünkben azt járjuk körül, hogy az ötévnyi tapasztalatok szintetizálását követően 2019-ben és az azt követő két-három évben milyen prioritásokat kell figyelembe vennünk

  • a minősítési rendszer lehetőségeinek tárházából,
  • az önértékelési feladatok tervezésekor, és
  • hogyan függ össze ez a tevékenység a tanfelügyeleti ellenőrzési feladatokra megfelelő időben történő eredményes felkészüléssel.

 

 

A cikk az Ellenőrzés a közoktatásban című kiadványunkban olvasható teljes terjedelmében.

Nem akar lemaradni az ehhez hasonló cikkekről? Fizessen elő kiadványunkra a képre kattintva!