A kisebb agyméret összefügghet a koragyermekkori szegénységgel – mutatta ki két, egymástól független amerikai kutatás. A kutatások azt is kiderítették, hogy a nélkülözés bizonyos információk kevésbé hatékony feldolgozásával is kapcsolatos lehet – számolt be a Times amerikai magazin online kiadása a JAMA Pediatrics és a Journal of Neurosciences című szaklapokban ismertetett tanulmányokról.

Egy korábbi munka már utalt arra, hogy a szegénység befolyásolja a gondolkodási képességeket és ronthat iskolai teljesítményen is, azonban modern képalkotó eljárások segítségével a kutatók most az agy olyan változásait dokumentálták, amelyek a szegénységgel hozhatók összefüggésbe. 

A JAMA Pediatrics folyóiratban közölt tanulmány kimutatta, hogy az elszegényedett családokban felnövő gyerekek agyában mind a fehér-, mind a szürkeállomány kisebb volt, mint a jobb körülmények között élő gyermekekében. A szegényebb gyermekeknél a figyelem, a memória és az érzelmek irányításában szerepet játszó hippokampusz és az amigdala területe is kisebbnek bizonyult. A Washington Egyetem St. Louis-i orvosi karának kutatói szerint az agyterületek kisebb mérete talán annak a stressznek és aggodalomnak a számlájára írható, melyet a szűkös körülmények között élő gyermekek tapasztalnak, hiszen a szülői gondoskodás is megszenvedi a nélkülözést. 

A másik tanulmányban, amely a Journal of Neuroscience-ben jelent meg, a Northwestern Egyetem tudósai a szegénység egyik gyakori velejáróját, az anya alacsonyabb iskolázottságát a szerény körülmények között felnövő gyerekek agyának gyenge hangfeldolgozó képességével hozták összefüggésbe. Azt fedezték fel, hogy azok a serdülők, akiknek édesanyja kevesebb osztályt végzett, nagyobb valószínűséggel mutattak a beszéd hallásakor többféle, “zajosabb” idegi reakciót, mint a műveltebb anyák gyermekei. Ez az idegi válasz – egy korábbi tanulmány alapján – olvasási nehézségekhez vezethet. 

A kutatócsoport arra gyanakszik, az anya és gyermeke közötti állandó szóbeli érintkezés hiánya lehet az egyik oka a “zajosabb” agyi reakciónak, mivel a fejlődő agyban a korai kommunikáció alapozhatja meg a hatékony beszédfelismerést. 

(http://healthland.time.com/2013/10/29/poverty-produces-smaller-brains/#ixzz2jDWa2tTX)

[product id=”346″ sku=””]