A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem utalták át a megszokott időben, november elején a pedagógusok fizetését, ami csaknem 160 ezer munkavállalónak okoz komoly nehézséget.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerint kedden, a megszokott rendben megérkezik a fizetés a számlákra. Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: bár a szeptember elsejével megnövelt bér nyújthatna némi átmenetet arra az időre, míg az illetékeseknek sikerül átutalniuk a béreket, de szerinte nem nyújt. A pedagógusok továbbra is fizetéstől fizetésig élnek, eközben az átutalások, a csekkes befizetések határideje általában harmadika. 

A szolgáltatók nem várnak, és ha nem jutnak időben a pénzükhöz, “kegyetlenül ráverik az adósra a kamatot” – írta a szakszervezeti vezető. Marekné Pintér Aranka, a Klik elnöke a PDSZ állásfoglalására reagálva az MTI-nek hétfőn azt mondta: a pedagógusok minden hónap 5-ig kapják meg bérüket. Hozzátette: az ünnepek miatt ebben a hónapban 4-e az első munkanap, tehát hétfőn elutalták a béreket, amelyek kedden a számlákon lesznek. A Klik elnöke emlékeztetett arra, hogy már az év elején kiadott közleményében jelezte, a pedagógusok bérének minden hónap 5-ig kell megérkezniük. Álláspontja szerint “megint hangulat- és pánikkeltés folyik”.[product id=”334″ sku=””]