A Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) tartozó pedagógusok a tankerületeken keresztül tájékoztatást kaptak a bérátsorolások menetéről – közölte a Klik.

Az intézményfenntartó központ közleménye szerint a tankerületi igazgatók minden kérdésre részletes választ adtak. Emlékeztettek arra: az új illetménytáblákat a köznevelésért felelős államtitkárság július végén közzétette, a törvénymódosítás és a kormányrendelet augusztus végén megjelent, így – tették hozzá – minden pedagógus hetekkel az átsorolás megkezdése előtt tájékozódhatott arról, mennyivel nő majd a fizetése. Hangsúlyozták, hogy a pedagógusok bérátsorolása a pedagógushivatást támogató rendszer szeptember 1-jei bevezetése miatt történik, amely országosan 160 ezer pedagógusnak átlagosan 35-80 ezer forint bérnövekedést jelent. Kitértek arra is, hogy mivel az új illetményrendszer bevezetése jogszabályon alapul, az is megkapja a magasabb bért, aki az ezt megállapító okirat aláírását megtagadta. “Tehát nem igaz az az állítás, hogy aki nem írja alá, vagy nem veszi át (az okiratot), nem kap fizetést” – olvasható a Klik közleményében. 

Kiemelték, hogy a kinevezési okirat nem tartalmaz belépési nyilatkozatot a Nemzeti Pedagógus Karba, “pusztán tájékoztatást ad arról, hogy a törvény erejénél fogva válnak az önkormányzati és állami intézmények pedagógusai automatikusan a kar tagjaivá”. A Klik emlékeztetett: idén a központi költségvetés 32.5 milliárd forint többletforrást biztosít a pedagógusok béremelésére. A közlemény szerint a munkáltató kedvező visszajelzéseket kap a tanároktól annak ellenére, hogy “sokan ellenkező híresztelésekkel akarják kisebbíteni azt a magyar emberek munkájának köszönhető eredményt, ami lehetővé tette a pedagógusok bérének jelentős emelését”. Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja múlt pénteken ízléstelennek és megalázónak nevezte, hogy a pedagógusok az életpályamodellhez illeszkedő átsorolásuk aláírásával automatikusan a Nemzeti Pedagógus Kar részévé válnak. Véleménye szerint a kötelezővé tétellel nő a pedagógusok fenyegetettsége, hiszen az állását veszíti el az, aki az elkövetkezendő néhány napban nem írja alá a kinevezésének módosításáról szóló dokumentumot.[product id=”344″ sku=””]