Hagyományosan minden év szeptemberének első szombatján tarják meg Magyarország legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napját. Idén szeptember 6-án öt állatkertben és vadasparkban, valamint a kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központban szerveznek a mérges kígyó megismerését segítő programokat.

Előadásokkal és programokkal várják a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban, a Jászberényi Állat- és Növénykertben és a győri Xantus János Állatkertben is – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében.

A Szegedi Vadasparkban a program keretében átadják azt a kültéri hüllőbemutatót is, amelyben nemcsak rákosi viperát, de magyarországi gyíkokat, mocsári teknőst és siklókat is meg lehet majd figyelni. A bemutató és az ahhoz kapcsolódó információs táblák révén megismerhetik a látogatók a hazai hüllőket, szerepüket, megkülönböztetésüket és természetvédelmi helyzetüket is.

Magyarországon a rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke egymillió forint. A jelenlegi populációk Magyarország két területén, a Hanságban és a Kiskunságban maradtak fenn.

A rohamos térvesztés legfőbb oka élőhelyeinek átalakítása volt. A gyepek nagy részének mezőgazdasági művelésbe vonása és a kígyók kereskedelmi célú gyűjtése mellett a szándékos pusztítás is azt eredményezte, hogy a faj a kihalás szélére került. Ezért volt szükség egy komplex természetvédelmi program elindítására, amelynek része egy zárt téri tenyészállomány létrehozása.

Az Európai Bizottság Life-Nature Alapjából finanszírozott Rákosivipera-védelmi Központ szabadtéri terráriumainak kialakításakor az volt a cél, hogy optimális életkörülményeket biztosítson az állatoknak, kizárva a ragadozókat, ugyanakkor lehetőséget teremtve az egymástól elszigetelt élőhelyekről származó egyedek párosítására.

A központban a tenyészprogram indulása óta már csaknem 2000 kígyó született, jelenleg 700 egyed él természetközeli, de biztonságos körülmények között. A kis viperák átlagos tömege 2,5 gramm, hossza 139 milliméter.

A központban tartott kígyókat egyedileg tartják nyilván, rendszeres bakteriológiai és parazitológiai vizsgálatoknak vetik alá őket. A szaporítani kívánt állatokat már ősszel párba állítják, hogy a tavaszi nászidőszakot leendő párjuk mellett kezdhessék. A tenyészpárok minden évben változó összetételűek, kijelölésükkor figyelembe veszik származásukat, korábbi szaporodási sikerüket, illetve a genetikai vizsgálatok eredményeit is.