Állatvédelmi kurzust tartott pedagógushallgatóknak a Kaposvári Egyetem az Országos Állatvédőrség Alapítvány Cerberos Munkacsoportjával közösen – tájékoztatta az egyetem az MTI-t.

A civil szervezet kezdeményezésének helyet adó kampuszon az országban elsőként nyílt lehetőség egy 30 órás – szabadon választható – előadássorozatra, amelynek keretében a felelős állattartás elméleti és gyakorlati oktatását sajátította el 33 hallgató. A hallgatók az elméleti órákon betekintést nyerhettek, hogy miként zajlik egy foglalkozás, milyen témaköröket lehet kapcsolni hozzá más tantárgyakból (környezetismeret, biológia, kémia, jog, földrajz stb.), hogyan hasznosítható az állatterápia a tanulás során. Megismerkedtek az állatok segítségével tartható foglalkozások gyerekekre gyakorolt pozitív hatásaival, és átfogó képet kaptak az állatvédelemmel szorosan összekapcsolható felelős állattartás fontosságáról.

A januárban véget ért kurzust a hallgatók és az előadók egyaránt pozitívan értékelték – áll az egyetem közleményében. Hangsúlyozták: a leendő pedagógusok az e téren megszerzett ismereteiket nemcsak a felelős állattartás oktatásában alkalmazhatják, hanem más tantárgyi ismeretek átadásakor, valamint az általuk tanított speciális igényű gyermekeknél is. Az állatterápia elősegítheti például a szociális készségek javulását, a kommunikációt, és jól alkalmazható az összpontosítás, valamint a gyermek önbecsülésének növelésére is – írták. Az első kurzus fogadtatása és tapasztalatai alapján az alapítvány szeretné kiterjeszteni a programot, lehetőséget adva az ország többi felsőoktatási intézményében tanuló pedagógushallgatóknak a felelős állattartás és az állatterápia ismereteinek elsajátítására.

[product id=”336″ sku=””]

Kategória: Hírek