Az elhízás a kislányok korai serdülését idézheti elő – derült ki egy hosszú távú amerikai kutatásból. Azoknak a lányoknak, akiknek magas a testtömegindexe (a testsúly és a magasság négyzetének hányadosa, BMI), akár egy évvel korábban is elkezdhet nőni a melle, mint vékonyabb kortársaiknak – idézi az NBC News a Pediatrics című szaklap hétfői számában megjelent tanulmányt.

A tanulmány vezető szerzője, Frank Biro, a Cincinnati Gyermekkórház serdülőkkel foglalkozó részlegének orvosa elmondta: a kislányok korai nemi érése fontos lélektani, lelki és társadalmi következményekkel jár. Ezek a gyermekeknél többféle probléma – önbizalomhiány, depresszió, iskolai kudarc és visszahúzódó magatartás – kockázata is fennáll – magyarázta a gyermekgyógyász. Az idő előtti érés emellett növeli az elhízás, a magas vérnyomás, többféle daganat, köztük a mell- és a petefészekrák rizikóját. A kutatók San Francisco, Cincinnati és New York térségének klinikáin 1239 kislányt vizsgáltak meg, hogy megállapítsák, mikor kezdenek serdülni. A résztvevők a kutatás kezdetén 6-8 évesek voltak, és 2004 és 2011 között rendszeresen megvizsgálták őket. Gondosan követték a mellük növekedését és testtömegindexük alakulását. Azoknak a kislányoknak, akiknek átlagos vagy az alatti volt a testtömegindexe, átlagosan tízévesen kezdett nőni a melle, míg a magasabb BMI-jű kortársaiké már akár nyolc és félévesen is. 

A kutatók a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a túlsúly azt “hitetheti el” a szervezettel, hogy elég energiával és egyéb erőforrásokkal rendelkezik a serdülés elindítására – még ha csak egy nyolcéves kislányról van is szó. Hangsúlyozták, az elhízást nem lehet a korai pubertás okának nevezni, azonban fontos tényező, mely – a testmozgás hiányával, a víz és a táplálék vegyi anyagaival együtt – befolyásolja a serdülést elindító 
hormonok működését. 

(http://www.nbcnews.com/health/obesity-linked-early-puberty-us-girls-study-finds-8C11514727)

[product id=”346″ sku=””]