Az alábbi csillagot igen hamar elkészíthetik a gyerekekkel. Akár karácsonyfán, akár ablakdíszként, de még a karácsonyi ajándék csomagolásán is jól mutat. 

Eszközök: 2 sárga (15 cm széles) négyszögletű lap, olló, ragasztó

1. Az egyik négyzöget ajtsuk félbe átlósan, majd nyissuk ki, és hajtsuk a másik irányba is átlósan félbe.

2. Fordítsuk meg a lapot.

3. Hajtsuk félbe most középen, mindkét irányban, majd nyissuk ismét ki a lapot.

stern_gefaltet.jpg  stern-zuschneiden.jpg
4. A függőleges és a vízszints hajtás mentén vágjuk be a lapot középig.

5. Fordítsuk meg ismét a lapot, és a bevágott részeket hajtsuk a középvonal felé. Ezt ismételjük meg a maradék három sarokkal is.

stern_falten_2.jpg  stern_kleben.jpg
6.Hajtsuk egymásra a két fél háromszöget, és ragasszuk össze. Ezt a műveletet is ismételjük meg a csillag többi ágaival.

stern-1.jpg
7.Végül készítsük el a másik csillagot is, és a lapjukkal érintkezve ragasszuk össze.