Az ombudsman szerint az önkormányzatnak nem jóindulaton múló lehetősége, hanem törvényi kötelezettsége biztosítani a speciális étkezési szükségletű gyermekek óvodai, iskolai ellátását – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

A közlemény szerint egy szülő azzal a panasszal fordult Szabó Mátéhoz, hogy bár gyermeke lisztérzékeny, az iskolában nem biztosított a speciális igényű tanulók étkeztetése. A panaszos megrendelte a diétás ételeket egy közétkeztetési cégtől, és a kiszállításban az önkormányzat segítségét kérte, az azonban elzárkózott attól. Az ombudsman az önkormányzattól azt a magyarázatot kapta, hogy a drága kiszállításra nem telik a település szűkös költségvetéséből. Az alapjogi biztos vizsgálati jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy miután az állam január 1-jétől átvette az iskolák fenntartói jogát, módosították a gyermekvédelmi törvényt, és aszerint az étkeztetést a települési önkormányzat köteles biztosítani a közigazgatási területén található nevelési, oktatási intézményekben. Ehhez az állami normatívák, illetve az étkező gyermekek után fizetett térítési díjak biztosítják a fedezetet. 

A közlemény szerint nincs jogszabályi akadálya annak, hogy egy települési önkormányzat kiszervezze a közétkeztetést, azonban a vizsgált önkormányzat esetében a speciális étkezési igényű gyermekek ellátásának feltételeit az erre vonatkozó pályázati kiírásban eleve nem határoztak meg. Az ombudsmani jelentés kivonatában hangsúlyozták, a gyermek egészségügyi állapotának megfelelő étkezés megszervezése – amennyiben szülője igényli – az óvoda, iskola dolga, a közétkeztetés biztosítására pedig az önkormányzat kötelezett. Az ehhez hasonló esetekben a köznevelési intézmény bevonásával az önkormányzatnak kell megtalálnia a megoldást, ilyen lehet például a napi háromszori étkezés megrendelése a speciális étkezést nyújtó közétkeztetési cégtől. 

Az alapjogi biztos felkérte a Nógrád megyei Mátraszele közös önkormányzati hivatalának vizslási kirendeltségét, hogy tegyen eleget törvényi kötelezettségének, és biztosítsa a nevelési-oktatási intézményben a közétkeztetés lehetőségét a speciális étkezési igényű gyermekek számára is. Az ombudsmani jelentés teljes szövege a http://www.ajbh.hu/documents/10180/111959/201304323.pdf oldalon olvasható.[product id=”346″ sku=””]