Nincs szükség “személyi igazolványra” az óvodai beiratkozáshoz, a médiában megjelent téves beszámolókkal szemben a szülőknek nem kell ilyen okmányt készíttetniük gyermekük számára – tájékoztatott hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták, hogy az óvodai felvétel szabályait rögzítő miniszteri rendelet szerint “az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát”.

A gyermek számára a születési anyakönyvi kivonat alapján kiállított lakcímkártya hátoldalán található a személyi azonosító. Az óvodai beiratkozáshoz szükséges hatósági igazolvány tehát nem más, mint a gyermek lakcímkártyája. Bár a lakcímkártya önmagában elegendő a gyermek hiteles azonosítására, de akadnak olyan óvatos intézmények, ahol az anyakönyvi kivonat bemutatását is kérik. Ez felesleges ugyan, de nem jogszerűtlen – közölték.

Kitértek arra is: ha az óvodavezető a beiratkozás alkalmával a szülőtől a gyermek részére kiállított “személyi igazolvány” bemutatását kéri, akkor jogszerűtlenül jár el.