A kormány döntése alapján egységes nyilvántartás készül a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, ennek feltételeit ez év végéig alakítják ki – tudatta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága.

A kormány az emberi erőforrások miniszterét kérte fel egy egységes nyilvántartás létrehozására, hogy nyomon követhető legyen az állampolgároknak és családoknak juttatott szociális és gyermekvédelmi ellátások összege. A jegyzők, illetve a járási hivatalok által megállapított ellátások adatait tartalmazó nyilvántartás célja az ellátás tervezésének javítása, az ellátásokra jogosultság ellenőrzésének egyszerűsítése, átláthatóságának erősítése. A nyilvántartás feltételrendszerét a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal koordinálásával az Új Széchenyi Terv keretén belül idén november-decemberben alakítják ki. Ekkor töltik fel a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, a rendszeres szociális segélyben, az időskorúak járadékában, az ápolási díjban, a lakásfenntartási támogatásban, a közgyógyellátásban és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők adatait. 

Ebbe a rendszerbe így egyéb – családtámogatási, társadalombiztosítási – ellátások nem kerülnek be. A nyilvántartási rendszer nem érinti az ellátások jogosultsági feltételeit és a kifizetés módjának felülvizsgálatát sem, a jogosultak továbbra is az eddig megszokott módon jutnak hozzá ellátásaikhoz – olvasható a közleményben. Fülöp Attila, az Emmi család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy az állam nagyjából 130 milliárd forint közpénzt költ évente tényleges segélyezésre, annak kiutalása jegyzői, járási hatáskör. Jelenleg 960 ezren részesülnek valamilyen szociális és gyermekvédelmi pénzbeli vagy természetbeni ellátásban.[product id=”346″ sku=””]