Egész tanévre szóló utazási támogatást adományozott a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont és az Óbudai Szalézi Oratórium 54 hátrányos helyzetű tanulójának csütörtökön az Alstom Hungária Zrt.

A francia Alstom csoport magyarországi leányvállalata, amely a budapesti 2-es és 4-es metróvonal új szerelvényeinek szállítójaként ismert, a fővárosi önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) javaslatára döntött az 1,85 millió forintos adományról. A gyermekek és az intézmények az egészéves bérletszelvényeket György István főpolgármester-helyettes jelenlétében, Deák Lászlótól, a vállalat elnök-vezérigazgatójától vehették át csütörtökön a BKV Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumában. A vezérigazgató kiemelte: a támogatással a nehéz helyzetben élő családok gyermekein kívántak segíteni, hogy azok ne csak az iskolába tudjanak eljutni gond nélkül, hanem hétvégi kirándulásokon, kulturális, sport- és közösségi rendezvényeken is részt vehessenek.

A két oktatási intézmény az adományt a Metropolis Gyermeknap alkalmával vehette át, amelynek keretében a résztvevő diákok betekintést nyerhettek az M2-es metróvonal kulisszái mögé a BKV Fehér úti telephelyén, ahol megtekinthették a BKV irányítóközpontját és néhányan még a Metropolis-szerelvények vezetőinek képzésére használt metrószimulátort is kipróbálhatták. Ezt követően az új szerelvényeket is birtokba vehették a gyerekek az Örs Vezér tér és a Deák Ferenc tér között, majd pedig a Földalatti Vasúti Múzeumot látogatták meg, ahol Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója is köszöntötte őket. A BKV és a BKK jóvoltából tartott ingyenes múzeumlátogatás keretében a csaknem 120 évre visszatekintő budapesti földalatti közlekedés történelmébe nyerhettek betekintést az iskolások.

Kategória: Hírek