Véget ért a szavazás, amelyben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy melyik adminisztrációs munkát utáljuk a legjobban. Itt vannak az eredmények.

A dobogó legfelső fokára elsöprő többséggel – egészen pontosan 65%-kal – a gyermeki fejlődés nyomonkövetése került. Ez nem is csoda, hiszen egy olyan dokumentációról van szó, amit időről időre elő kell vennünk, új felmérést készítenünk, az eredményeket összevetni az előzőekkel, és minderről illik értesíteni a szülőket is. Sok munka van tehát vele, de gyorsan meg kell jegyeznünk, hogy nagyon hasznos dologról van szó. Ez a dokumentum különbözteti meg ugyanis az óvodát az egyszerű „gyermekmegőrzőktől”, hiszen a fejlődés vizsgálata igazolja a tudatos pedagógiai munkát. És lássuk be, nagyon jóleső érzés, amikor egy-egy gyereknél látványos javulást tudunk kimutatni. 

második helyen az „egyéb” kategória végzett, ahol olyan munkákat neveztek meg az óvónők, mint példul az éves, negyedéves nevelési terv, a HH-s gyermekek egyéni fejlesztési naplója, vagy az étkeztetés adminisztrációja. Ezek is fontos feladatok, ráadásul a nevelési terv elkészítése egy nagyobb lélegzetvételű munka. Nem csoda hát, ha nem ez a legkedveltebb feladat. 

Dobogós helyen végzett a szülői értesítők elészítése is. Az óvónők 10%-a ezt a munkát utálja a legjobban. Nem meglepő, hiszen elég sok dologról kell üzenni a szülőknek. Azok az óvódák még viszonylagos előnyben vannak, ahol van lehetőség a számítógépes munkár és a nyomtatásra. Hiszen ilyenkor csak be kell pötyögnünk az üzenetet, kinyomtatni, majd – a papírtakarékosság miatt – felvagdosni a leveleket. Ezek után nincs más hátra, mint minden gyerek ovis zsákjában elhelyezni egyet. De sok oviban nincs lehetőség a nyomtatásra, mert drága, sőt fénymásolni sem lehet, csak nagyon-nagyon korlátozottan. Ilyenkor nincs mit tenni, kézzel kell megírni az üzeneteket. 

Negyedik helyen a hiányzások regisztrálása végzett (6%), a legkevésbé utált feladat pedig az óvodai honlap frissítése (3%). Ez utóbbi talán azzal magyarázható, hogy általában nem közvetlenül az óvónők végzik el ezt a munkát, hanem vagy egy informatikus szülő, vagy az óvoda rendszergazdája, esetleg egy ezzel megbízott szakember. Persze tapasztalatból tudjuk, hogy ilyenkor ez azt jelenti, hogy átadjuk adatokat, például a kiránduláson készült fotókat, és várjuk a csodát, hogy egyszer csak felkerüljenek a honlapra. 

Nem árulunk zsákbamacskát: a szavazást nem öncélú szórakozásból írtuk ki. Arra voltunk kíváncsiak, hol tudnánk leginkább könnyíteni az óvónők adminisztrációs terhén. Hogy hogyan, arról hamarosan részletesen is beszámolunk.