Hogyan ronthatjuk el a testnevelés-foglalkozásokat? Mit tegyünk, mit ne tegyünk?

Sétál, leül, felugrik, fut, irányt változtat, lelassít, sétál, felmászik, átmászik, lemászik, galoppozik, szökdel, sétál, egyensúlyoz, elkap, gurít, elesik, gurul, kúszik, fut … – Az iménti felsorolás egy gyermek udvari szabad játékának tíz percét örökíti meg. Tudjuk és látjuk, hogy milyen sokféle és változatos a testmozgások lehetőségeinek és kombinációinak tárháza: szinte kimeríthetetlen. De vajon miért válik a boldogan játszó, mozogni szerető, izgő-mozgó kisgyermekből egyre inaktívabb serdülő, majd a saját egészségéért mozgással tenni képtelen, ülő életmódot folytató – gyakran túlsúlyos – felnőtt? A prevenciót már az óvodában meg kell kezdeni, amit régóta a tudunk. A kérdés már csak az, hogy hogyan tud kedvező légkört, megfelelő fejlesztési feltételeket teremteni az óvoda és az óvodapedagógus a 3–7 éves korú gyermekek mozgásfejlődésének támogatása számára.
A sokszínű, változatos és örömteli, érzelmi biztonságban zajló gyakorlási formák, játékok azt a légkört, tanulási (játék-) környezetet jelentik, amelyeknek az óvodai élet mindennapjait is át kell hatniuk. Ezt az elvárást az irányított testnevelésben fokozottan kell figyelembe venni. Ha ugyanis elemezzük a tradicionális óvodai (iskolai) testnevelés módszertanát, akkor egy sor olyan tényezőt találunk, ami megkérdőjelezi a fenti légkört. 

Lássunk néhány klasszikus negatív példát és az alternatív lehetőségeit:


Helytelen, illetve megkérdőjelezhető módszerek, tartalmak
A pozitív, érzelmileg biztonságos tanulási környezetet segítő módszerek, tartalmak
 kötelező tornaruha és átöltözés, a mozgásból történő kizárás felszereléshiány miatt  kényelmes óvodai ruházat, a foglalkozás (szabad játék) végén a nedves póló cseréje szárazra
 nagyság szerinti sorakozó  ülés szétszórtan, közel a pedagógushoz; ülés, állás félkörben
 padon üléssel (és szinte biztosan fegyelmezéssel) kezdett foglalkozás  a tornaszobába lépés pillanatától mozgás (például a terem előtt mindenki kap egy labdát, és 2 perc szabad labdázással kezdődik a testnevelés)
 monoton, perceken keresztül tartó ütemezett gimnasztika  ütemezés nélküli vagy zenei ritmusra végzett test- és térérzékelő gyakorlatok; lassan végrehajtott nyújtások; játékos koordinációs és erősítő gyakorlatok, ügyességfejlesztés sokféle eszközzel
 csapatalakító játékok, a pedagógus által kialakított csapatok (csoportok)  vegyes csoportok
 végleg kiesős játékok  kiesés helyett más játékfeladattal kiszabadítás (például átbújós terpeszfogó)
 agressziót fokozó, szándékos fájdalmat kiváltó játékok és feladatok (például társ kiesését eredményező kidobós játékok)  tárgyat (például fitballt, labdát, bóját) kidobó játékok, célbadobójátékok; páros kooperatív egyensúlyozójátékok (például vakvezetés, vonatozás)
 inaktív, mozgásszegény feladatok és játékok (például az Adj király katonát! játéknál valójában 1 gyermek fut, a többi egyhelyben áll)  az udvar kihasználása, nagyobb térben, csoportos vagy páros játékok és feladatok. Körjátékok 2, 3 kör alkotásával (8-10 fős körök)
 kötelező versenyek, versenyjátékok (váltóversenyek, „ki tudja a legtöbbet”-típusú feladatok): ezekben a játékokban általában mindig csak a domináns, ügyes, fejlett gyermekek tudnak sikeresek lenni   kooperatív játékok, fantáziajátékok, a játék öröméért végzett mozgásos feladatok és játékok, a gyermek önmagával szembeni versenyzése (ki tud többet, mint az előbb): ezekben a játékokban minden gyermek sikeres lehet, minden gyermek egyenlő esélyekkel vesz részt
 mozgással büntetés, gúnyos megjegyzések, hangos sípszó, kiabálás (üvöltés)  pozitív fegyelmezési rendszerek, proaktív és reaktív fegyelmezési eljárások, rövid idejű mozgásmegvonás (kiültetés, eszközelvesztés), figyelemfelhívó tapsritmusok
 katonás vezényszavak (például „vigyázz”, „pihenj”)  utasítások a helyzettől függően
 ízület- és gerinckárosító gyakorlatok (például törpejárás, teljes fejkörzés, nyújtott lábbal végzetttörzsdöntés, felülés nyújtott lábbal, hanyattfekvésből nyújtott lábemelés, túlzott hátrahajlítások, szökdelés betonon)  a káros gyakorlatok elhagyása és alternatív gyakorlatokkal történő kiváltása


Kooperatív mozgásos játékok: igen − versenyek: inkább ne

Az ONAP 2012-ben módosított 4. pontja egy fontos kiegészítést tartalmaz, amely így hangzik: „Törekedni kell a gyermekeket legjobban fejlesztő, kooperatív mozgásos játékok széles körű alkalmazására. A kooperatív játékok az alábbi jellemzőkkel bírnak:

Ÿ    Mindenki játszhat bennük, senki nem esik ki végleg, nincs kirekesztés.
Ÿ    Nincs győztes vagy vesztes.
Ÿ    Nincs agresszió a játékban.
Ÿ    A játéktevékenység és a mozgásöröm áll a fókuszban, nem a teljesítmény vagy az eredmény.
Ÿ    Mindenki boldog lehet a játék közben és végén.
Ÿ    Nem valaki ellen, hanem valakivel játszik a gyermek.

Példa: Csak hogy egy példával illusztráljuk a kooperatív játékokban rejlő erőt, bemutatjuk a „Babzsákos fagyasztós” nevű játékot. A játékban mindenki a fejére tesz egy babzsákot, és olyan sebességet választva kezd el sétálni vagy futni, hogy még ne essen le a fejéről a babzsák. Ha véletlenül leesik, akkor meg kell fagynia. Akkor állhat vissza, ha egy társa – vigyázva, hogy a saját babzsákja le ne essen – visszateszi a fejére a babzsákját.

A kooperatív játékok hangsúlyozása azért is indokolt, mivel a jelenleg forgalomban lévő óvodai testnevelési szakkönyvek java – a gyermekek pszichoszociális fejlődési jellemzőit és szükségleteit, valamint a releváns pszichológiai, sportpszichológiai kutatásokat figyelmen kívül hagyva – a versenyzésre épülő játékokra fókuszál. Ezen pedig a jövőben, minden gyermek érdekében, közösen változtatnunk kell! Ezt az alábbiak támasztják alá:
•    A verseny önmagában nem jó vagy rossz, a módszertani és életkori alkalmazása a problematikus.
•    Versenyhelyzetben (ebben a korban) általában elromlik a mozgásvégrehajtás, ami gátolja az adott feladatban való fejlődést.
•    A győzelmet a gyermekek általában nem tartják fontosnak. 
•    A verseny továbbá nem más, mint győzelem és kudarc kettőssége. 
•    Komoly stressz- és szorongáskeltő hatású, folyamatos kudarcélménnyel terhelt.
•    A versenyek során a legideálisabb helyzetben is csak a tanulócsoport fele tud győzni. A másik fele biztosan veszít. Gyakran a népegészségügyi szempontból veszélyeztetettek az állandó vesztesek.
•    Az állandó kudarc meghatározó a jövőbeli teljesítmény és hozzáállás szempontjából. 
•    A rendszeres versenyzés előfeltétele, hogy a tanulók érzelmi és értelmi szinten is megérjenek rá, ami 10-13 éves kor között következik be. 
•    Ha tanulóink megértek a feladatra, akkor kontrollált versenyhelyzeteket alkalmazva, a győzelem és vereség egyensúlyát megtartva szükséges megkezdeni a tudatos nevelést. 
•    A tanulóknak a rendszeres versenyeztetést megelőzően kialakult, kooperatív viselkedési formákat kell mutatnia.  
•    Az összehasonlító versenyszituációkban, ahol a győzelmen van a hangsúly, a tanulási teljesítmény romlik. 
•    A gyermek a mindennapokban egyfolytában versenyre van kényszerítve (lásd társasjátékok, ki ér oda, ki öltözik először).
•    Ha legalább a mozgásfoglalkozásokon nem ezt erőltetjük, már sokat tettünk azért, hogy a kicsiket, az ügyetlenebbeket ne nyomjuk állandó kudarcba, a nagyoknak pedig ne torzítsuk az énképét (az állandó győztes helyzettel)!
•    Az állandó kudarc rombolja az énképet, önértékelést, a motivációt, a sportolási hajlandóságot, a gyermek önmagába vetett hitét.
•    A versenyjátékokban valójában nem tudjuk szabályozni, hogy ki hányszor győz vagy veszít – általában mindig ugyanazok.
•    A kisiskoláskorban az életkor előrehaladtával fokozatosan kerülhetnek elő a szabályozott versenyszituációk! 
•    A mozgástanuláson van a hangsúly, az élményszerű, boldog mozgáson, nem a kimeneti eredményességen, a ki győzött, ki veszített kérdésen!
•    Egy játék végén sokkal fontosabb kérdés, hogy hogyan érezték a gyerekek magukat a játékban, ki az, aki esetleg nem élvezte a játékot, mit tanultak a játékból, mint hogy ki győzött, és ki veszített!

A témában további hasznos információkat, játékötleteket a Testnevelés, testmozgás kiadványunkban talál. Részletek itt >>