Jogerősen nyolc év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a fiatalt, aki gyermekkorú társával életveszélyesen megsebesített egy nevelőt a bócsai gyermekotthonban 2011-ben.

A vádlott, aki a bűncselekmény elkövetésekor 17 éves volt, 13 éves fiútársával vaslapáttal leütötte, majd többször fejbe rúgta a Bács-Kiskun megyei gyermekotthonban dolgozó 45 éves nevelőt, majd ellopták az autóját. A táblabíróság a fiatalembert közfeladatot ellátó személy sérelmére, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek. A korábban kétszer elítélt fiú – aki ellen jelenleg 16 büntetőeljárás folyik – drogfogyasztása és édesanyja bántalmazása miatt került a Fővárosi Gyermekotthon bócsai lakásotthonába, ahol a kábítószeres fiatalokat munkaterápiás módszerekkel gondozták. A vádlott az otthonban összebarátkozott az akkor 13 éves társával.

Mindkettőjüknél komoly gondot jelentett a drogfogyasztás, és az, hogy az otthonból többször meg akartak szökni. 2011. december 28-án a fiúk elhatározták, hogy aznap este megszöknek az otthonból, és Budapestre, a vádlott nagynénjéhez mennek. Megtervezték, hogy leütik az akkor egyedüli felnőttként velük az otthonban tartózkodó nevelőt, egy 45 éves, kétgyermekes soltvadkerti férfit, és a szökéshez a sértett járművét használják. Este, amikor a nevelővel a két fiú átment egy közeli tanyára megetetni az állatokat, a gyermekkorú elkövető hátulról vaslapáttal leütötte a férfit, majd a még kétszer fejbe csapta a földre kerülő sértettet. A vádlott pedig kétszer gumicsizmával a sértett arcába rúgott. A fiúk az eszméletlen férfit magára hagyták, miután elvették járműve kulcsát, amellyel a fővárosba indultak. A kocsit azonban az autópályán hagyták, mert kifogyott belőle az üzemanyag. A rendőrséget a vádlott rokonai értesítették, így a fiúkat még a bűncselekmény éjszakáján elfogták. A sértetthez a gyermekotthon többi lakója hívott segítséget. A férfi a bántalmazás következtében közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett, maradandó fogyatékosság is kialakult nála. Az eljárás során a vádlott beismerő vallomást tett, az utolsó szó jogán azt mondta, nagyon megbánta a történteket, és igyekszik tenni azért, hogy megváltozzon.

Kategória: Hírek