Egy nap alatt három katta (Lemur catta), vagyis gyűrűsfarkú maki született a Nyíregyházi Állatparkban. Az apró makik négyhónapnyi vemhesség után jöttek a világra, a három kölyök között egy ikerpár is van – közölte Petró Zsuzsanna, az állatkert szóvivője.

A kicsik anyjuk hasán csimpaszkodva töltik mindennapjaikat, de a bátrabbak rövid ideig már a felnőtt állatok hátán lovagolnak. Öt hónapos korukig anyatejjel táplálkoznak, de két hónapos koruktól kóstolgatják a gyümölcsöket, a zöldségeket, a különböző hajtásokat és leveleket – tette hozzá a szóvivő. A nyíregyházi makik csapata jelenleg tizenhét állatot számlál, ám mivel a csoportban még van termékeny nőstény, ezért a gondozók további szaporulatban bíznak. A katták könnyen felismerhetőek hosszú, gyűrűs mintázatú farkukról, amelyet járás közben magasra emelnek. 

Madagaszkár déli és délnyugati részén fekvő erdőkben honosak és a többi makihoz képest sokat tartózkodnak a talajon. Szociális struktúrájuk egyedülálló az emlősök körében, ugyanis az összes felnőtt nőstény domináns a csapat felnőtt hímjeivel szemben. A csoport minden nőstény tagja részt vesz a kicsik nevelésében, sőt, az anyák egymás között is cserélgetik a kölyköket. A katták általában egyetlen utódot hoznak világra, de az ikerszülés sem ritkaság.

[product id=”336″ sku=””]