A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a fideszes Pokorni Zoltán azért, hogy az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket legyenek köteles felvenni.

A parlament oktatási bizottságának elnöke, a XII. kerület polgármestere erről szóló javaslatát kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek. A törvény jelenleg úgy szól, hogy az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, akinek lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye a körzetében található. Pokorni Zoltán ezen úgy változtatna, hogy csak az életvitelszerűen a körzetben lakó gyermekek felvétele lenne kötelező. 

Előírnák azt is, hogy az ingatlan legalább három hónapja a gyermek lakó- vagy tartózkodási helyeként szerepeljen a nyilvántartásban. Ha ez nem teljesül vagy “bármely körülmény alapján” arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő címen nem életvitelszerűen lakik, az óvodavezető jogosult lenne felszólítani a szülőt, hogy 15 napon belül a területileg illetékes védőnőtől származó nyilatkozattal igazolja a védőnői ellátás igénybevételét – derül ki a módosító javaslatból. Ellenkező esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság családlátogatással ellenőrizhetné, hogy a gyermek valóban a bejelentett címen lakik-e. Ha pedig a szülő a javasolt három időpont egyikén sem teszi lehetővé a családlátogatást, az óvoda megtagadhatná a felvételt. 

Pokorni Zoltán indoklása szerint azt a gyakorlatot kívánja visszaszorítani, hogy a családok valótlan adatokat szolgáltatnak annak érdekében, hogy gyermekük bekerüljön egy frekventáltabb óvodába. A köznevelési törvénynek az a rendelkezése nem változna, hogy a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik.[product id=”334″ sku=””]