Minden tízedik ember diszlexiás. Ez az olvasási rendellenesség nem érinti a gondolkodási folyamatot, sem az általános intelligenciát, csak az írott szöveg feldolgozását gátolja. A korai felismerés azonban sokat segít a probléma leküzdésében. A Northwestern-egyetem kutatóinak sikerült egy vizsgálat során azonosítani az olvasási nehézségért felelős biológiai folyamatot. A tudósok szerint kapcsolat van az olvasási képesség és aközött, ahogyan az illető agya a hangokat kódolja. 

A vizsgálat során 100 gyerek (életkoruk 6-13 év) beszédhangokra adott automatikus agyhullám-válaszait regisztrálták. A jobban olvasók agya következetesebben kódolta a hangokat, illetve alakította át a beszédet agyhullámokká, mint azoké, akiknek nehézségeik voltak az olvasással. Ez utóbbiak agya tehát kevésbé volt képes összekötni a hangokat a szavakkal. Ez befolyásolja aztán az olvasási képességet, mivel az olvasás részben a nyomtatott szöveg virtuális hallásából áll. 

A kutatók szerint az emberek a nyelvi készségek elsajátítása során jelentést hordozó asszociációkkal kötik össze a hangokat és az információt. Az agy számára a legnehezebbek a mássalhangzók, mert ezek rövidebbek, és bonyolultabbak a magánhangzóknál.

A kutatás további részletei itt olvashatók >>

[product id=”322″ sku=””]