A fiatalok számítógépes, internetes, mobiltelefonos ellátottsága nem nőtt olyan ütemben, mint ahogy az előző közel egy évtizedben – derült ki a Kutatópont Kft. szervezésében elkészített Magyar Ifjúság 2012 kutatásból.

A piac- és véleménykutató cég kutatócsoportja csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az otthonukban számítógéppel rendelkező 15-29 éves fiatalok aránya mindössze egy százalékponttal emelkedett 2008 és 2012 között (79 százalékról 80 százalékra), a használók aránya pedig nem változott, 84 százalékos szinten maradt ez idő alatt. A Kutatópont Kft. 8 ezer, 15-29 éves hazai fiatalt kérdezett meg, egyebek mellett a médiafogyasztási szokásaikról.

E felmérés szerint a fiatalok otthonainak internettel való bekötöttsége ugyancsak kevésbé jelentősen – 70 százalékról 74 százalékra – bővült. A mobiltelefon-használatnál is “mozdulatlanságot” tapasztaltak a kutatók: a fiatalok körében 2008-ban és 2012-ben is 93 százalék volt a mobillal rendelkezők aránya. A felmérésből kiderült az is, hogy a magyar fiatalok 20 százaléka (mintegy 375 ezren) nem férnek hozzá közvetlenül az világhálóhoz, azaz nincs sem otthonukban, sem a mobileszközükön internet-hozzáférés. Azt írták, ezek a fiatalok más társadalmi-gazdasági és kulturális szempontból is kedvezőtlenebb helyzetűnek tekinthetők, rosszabb anyagi helyzet jellemzi őket, kevésbé aktívak, az átlaghoz képest nagyobb fokú a bizalmatlanság körükben és pesszimistább a jövőképük. A kutatás szerint 2008 és 2012 között drasztikusan esett több, fiatalok által használt elektronikai berendezés aránya. Ilyen eszközök például a zenelejátszók, a fényképezőgépek vagy a játékkonzolok.

“Ezek térvesztését az magyarázza, hogy az ifjúság körében azok az integrált médiaeszközök váltak mind népszerűbbé, amelyek több, korábban más és más készüléken lévő funkciót egy helyen tettek elérhetővé” – idézte a közlemény Székely Levente, a kutatás vezetője, a Kutatópont kutatási igazgatójának szavait. Közölték azt is, hogy a felmérés alapján növekedni látszik a televíziózásra fordított idő, ugyanakkor a szabadidős tevékenységek sorában az internetezés átvette a vezetést a televíziózástól. A kutatás szerint az e-mail, az SMS vagy az olyan azonnali üzenetküldő programokon keresztüli chatelés, mint a Skype – miközben még mindig nagyon elterjedtek – jelentősége visszaesett. Ennek egyik magyarázata szerintük az, hogy a mobilkommunikációban számos, az ingyenes információcsere lehetőségével kecsegtető alkalmazás vált széles körben hozzáférhetővé. A másik ok szerintük a közösségi portálok és az azokba telepített üzenetküldő szolgáltatások népszerűsége.

A közösségi oldalakat a 15-29 évesek 69 százaléka használja, ami 6 százalékos emelkedést jelent 2008-hoz képest. A közösségi oldalakat használó fiatalok leginkább magánjellegű bejegyzésekhez, információkhoz szólnak hozzá, és a politikai, közéleti tartalmak megosztásával kapcsolatban mutatják a legcsekélyebb aktivitást. A 2012-es ifjúságkutatás során a fiatalok átlagosan 175-re becsülték az otthonaikban fellelhető nyomtatott könyvek számát, ami jóval kevesebb, mint az előző, 2008-as kutatás során regisztrált 265 példány. Ez valamivel több mint 50 százalékos zuhanás, ami még akkor is nagymérvű szűkülés, ha figyelembe vesszük, hogy átlagosan négy e-bookkal gyarapodott a fiatalok háztartása – írta a Kutatópont. A Magyar Ifjúság 2012 elnevezésű reprezentatív kutatást 2012 szeptembere és novembere között végezték a demográfia, családalapítás-gyermekvállalás, oktatás, munka, mobilitás, kockázati magatartás, szabadidő, médiafogyasztás, civil és közéleti aktivitás témaköreiben.

Kategória: Hírek