Nem hiányozhat a farsangi bál dekorációi közül a girland sem! Habár a papírboltokban csillogó, strapabíró girlandok tucatját vehetjük meg, ne essünk kétségbe akkor sem, ha épp most erre nem telik. Egy fél nap alatt több méter különleges füzért állíthatunk elő a gyerekek segítségével.





girland_vezerkep.jpg

Szükséges eszközök:

    • színes csomagolópapír (karácsony után a legtöbb gondos szülőnél akad még egy-két ív)
    • zsinór vagy kb. 1 cm széles szalag
    • ragasztó


Elkészítés módja:
A/4-esnél valamivel kisebb papírral dolgozzunk! Ezt a hosszabbik oldal mentén harmonikaszerűen hajtogassuk fel, és középen hajtsuk félbe. A két belső oldalt ragasszuk össze, majd a külső oldalakat ragasszuk egy szalagra vagy zsinórra. 

Készítsünk újabb legyezőt a már leírt módon, és ezt ragasszuk fel a másik mellé. Ragaszthatjuk úgy is, mint a fenti képen, ahol a legyezőket – félig átfedve egymást – hol a szalag egyik oldalára, hol a másikra ragasztottuk fel.

Folytassuk a legyezőhajtogatást és ragasztást, míg a kellő hosszt el nem érjük. 

Tipp: Az alábbi képek segítségével tovább variálhatják a füzérek formáját. Különböző méretű legyezők ritmikusan ismétlődő felragasztásával még érdekesebb füzéreket kísérletezhetnek ki.



    
    girlande_abb2.jpg

girlanden_03jpg.jpggirlanden_04.jpg



    
    
Forrás: www.yako-o.de